Eörsi Mátyás szerint az atomfegyverkezés megállítását is hátráltatja az, ha a Nyugat magára hagyja Ukrajnát.
HIRDETÉSA háborúk borzalmas emberi szenvedéssel és óriási károkkal járnak együtt. Amennyiben Oroszország megtámadja Ukrajnát, ez ezúttal sem lesz másképp. Ám ha a nemzetközi közösség, kivált az USA és az Egyesült Királyság magára hagyja Ukrajnát a konfliktusban, akkor az túl Ukrajna szenvedésein komoly károkat fog okozni a jövőben minden atomhatalommal rendelkező országgal való megállapodás esélyeiben. Írásunk annak a cikknek a fordítása, amelyet Eörsi Mátyás az Euronews angol nyelvű oldalára írt.
Eörsi Mátyás azelőtt írta véleménycikkét, hogy az orosz csapatok bevonultak Kelet-Ukrajnába. A cikkben kifejtett, az Euronews-on publikált vélemények semmilyen módon nem tükrözik a szerkesztőség véleményét.
Az elmúlt időszakban többször esett szó az 1994-es Budapesti Memorandumról, amelynek rögvest az első pontját érdemes szó szerint idézni. „Az Oroszországi Föderáció, az Egyesült Királyság, valamint az Amerikai Egyesült Államok újólag megerősítik Ukrajnával szembeni elkötelezettségüket, hogy az EBESZ záróokmányának elveivel összhangban tiszteletben tartják Ukrajna függetlenségét és szuverenitását, valamint meglévő határait.”
Más, még egyszerűbb szavakkal: Oroszország elismerte Ukrajna 1994-es határait, azaz lemondott bármely területi követelésről, és garanciát vállalt Ukrajna ezen területen belüli szuverenitására és függetlenségére. A második pont, ha lehet, még egyértelműbb: „Az Oroszországi Föderáció ... megerősíti azon kötelezettségét, hogy tartózkodik az Ukrajna területi integritása vagy politikai függetlensége elleni erőszakkal való fenyegetéstől vagy annak alkalmazásától...”.
Ezt a kötelezettségvállalást kereken 20 évvel a Krím félsziget orosz katonai annexióját megelőzően tették. Üzenem ezt elsősorban azoknak, akik az én ízlésemet és politikai meggyőződésemet messze meghaladó megértő szándékkal keresik-kutatják az érveket annak érdekében, hogy Putyin elnök fenyegető fellépését magyarázhatónak, sőt, érthetőnek és elfogadhatónak lássák és láttathassák.
A Budapesti Memorandumnak vannak azonban további elemei is, amelyekről kevéssé esik szó.
Tudja-e a kedves olvasó, hogy a berlini fal leomlását és a Szovjetunió felbomlását követően mi volt az atomfegyverek tekintetében az országok közötti erősorrend? Nos, nem titok, hogy az USA és Oroszországot követően a harmadik legnagyobb atomhatalom Ukrajna volt. Érdekes és szokatlan módon volt ebben egy nagy furcsaság: nevezetesen az ukránok nem voltak az vezérlést biztosító eszközök és kódok birtokában, viszont Moszkva, amely az „indítókulccsal” rendelkezett, fizikailag nem fért hozzá az atomfegyverekhez.
A Budapesti Memorandum ennek a helyzetnek a megoldását tette kerekké. Ukrajna ugyanis teljes atomfegyver-arzenálját a-tól z-ig átadta Oroszországnak, és cserébe annyit kért és kapott, hogy Oroszország (valamint az USA és az Egyesült Királyság) tiszteletben tartja Ukrajna függetlenségét és szuverenitását a nemzetközileg elismert határai között.
A Krím félsziget és a még 2014 áprilisában fellázított két kelet-ukrajnai megye Oroszország által is aláírt kötelezettségvállalás alapján Ukrajna része. Oroszország a Krím megszállásával, a donyecki és a luhanszki régiókban a szeparatisták támogatásával megszegte a korábbi elnökének aláírását is tartalmazó nemzetközi kötelezettségvállalását.
Aligha kell hangsúlyozni, hogy egy nemzetközi kötelezettségvállalás nyílt és szándékos megsértése, a nemzetközi közösség, köztük a többi aláíró bágyadt reakciója erodálja a nemzetközi jogot. A politikai következmények beláthatatlanok, illetve, ami belátható, az igen súlyos.
Képzeljük el, hogy valamilyen immanens, ma még nem látott okból, két mai, a békére veszélyt jelentő ország, jelesül Irán vagy Észak-Korea tárgyalni akar az atomfegyvereiről. Kérem, azok, akik 1988-ban nem hittek abban, hogy Kelet-Közép-Európa országai két éven belül szabadok lesznek, akik nem hittek a Szovjetunió felbomlásában, ne mondják azt, hogy ez lehetetlen. Ez a szcenárió bár valóban nem valószínűsíthető a közeljövőben, minden esetre erre is késznek kell lennünk.
Mit fog kérni, és mit fog megadni a nemzetközi közösség a jó útra tért Iránnak és Észak-Koreának a pénzügyi támogatáson túl? Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy területi szuverenitásának a tiszteletben tartását és garantálását fogja kérni a nemzetközileg elismert határain belül. A nemzetközi közösség persze szívesen meg is adja ezt a garanciát, csak éppen ott van a bökkenő, hogy Irán és Észak-Korea el fogja-e a hinni a nemzetközi közösség kötelezettségvállalását? Kétségünk sem lehet afelől, hogy mindkét ország külügyminisztériuma és hírszerzése a lehető legszorosabban figyelemmel kíséri és elemzi az Ukrajnát ért 2014-es támadást és a mostani fenyegetéseket. És bizony, arra fognak jutni, hogy a nemzetközi közösség hiába garantálta Ukrajna szuverenitását. Az egyik garantáló tankokkal taposta sárba kötelezettségvállalását, a többi pedig gazdasági szankciókkal próbálkozik az oroszlán megszelídítésével. Mint látjuk, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
És Irán, Észak-Korea, vagy bármely más, nukleáris fegyvereitől megfelelő áron megszabadulni kész ország Ukrajna sorsának figyelemmel kíséréséből azt a tanulságot vonja le, hogy a nemzetközi közösség kötelezettséget vállal ugyan a területi integritás garantálására, majd az első nehézség esetén azt zárójelbe teszi. A Nyugat most veszíti el az államok szuverenitásának garanciáival kapcsolatos maradék hitelességét. Mindebből az is következik, hogy az atomsorompó egyezményhez csatlakozni kész országok nem elégedhetnek meg egy nemzetközi egyezménybe foglalt garanciákkal. Arra, hogy milyen garanciákat kérhetnek majd, nem tudjuk egyelőre a választ. Azt azonban egészen biztosan tudhatjuk, hogy a mostani ukrajnai események a későbbi nonproliferációs megállapodásokat rendkívül költségesebbé, ha nem éppen lehetetlenné teszik.
Eörsi Mátyás volt országgyűlési képviselő, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése ALDE volt frakcióvezetője, jelenleg Dobrev Klára európai parlamenti képviselő munkatársa