EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Először ért el magyar a Déli-sarkra

Először ért el magyar a Déli-sarkra
Szerzői jogok MTI
Szerzői jogok MTI
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Rakonczay Gábor a szárazföld, vagyis az Antarktisz partjáról indulva jutott el a Déli-sarkra.

HIRDETÉS

Elérte a Déli-sarkot Rakonczay Gábor, ezzel ő az első magyar, aki eljutott a Föld legdélibb pontjára. Az extrém sportoló a szárazföld, vagyis az Antarktisz partjáról indulva 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a 917 kilométeres távot, egy 94 kilós szánt húzva maga után - közölte az MTI-vel az expedíció PR-ügynöksége.

Egy kétszáz kilométeres szakaszon mély hóban meneteltek, ami elmondása szerint fizikailag próbára tette. A táv végén pedig folyamatos jeges szembeszéllel megküzdve teljesítette célját.

Eleinte mínusz 12 Celsius-fok körüli volt a hőmérséklet az Antarktiszon, ám ahogy közeledtek a sarkponthoz, már szinte mindig mínusz 20 Celsius-fok alatt volt, olykor elérte a mínusz 30-at is.

Rakonczay az arcán fagyási sérüléseket szenvedett, és sokat fogyott, testsúlya tíz százalékát „adta le”.

"Az Antarktisz hatalmas, tökéletesen élettelen, ugyanakkor fantasztikusan tiszta és érintetlen. Semmi sem indokolja itt az életben maradást. Az agy ráadásul képtelen felfogni a menetelés tényleges időtartamát, ebben az ingerszegény környezetben az ember lépésről lépésre küzdi előre magát. Csak megy előre, és nem foglalkozik azzal, meddig tart még, hogy milyen hosszú ez az egész" - fogalmazott az extrém sportoló a közlemény szerint.

A szabályok értelmében aki először jár az Antarktiszon, annak csapatban kell teljesítenie a távot, így Rakonczay Gábor is negyedmagával vitte végig az expedíciót, ám a legtöbbet ő haladt az élen, és az ő szánja volt a legnehezebb.

A cikk megosztásaKommentek