rendkívüli hír

rendkívüli hír

Asztalhoz ült a két Korea

Éppen ezt olvassa:

Asztalhoz ült a két Korea

Asztalhoz ült a két Korea
Betűméret Aa Aa

Megkezdődtek a tárgyalások Észak- és Dél-Korea között, amire a téli olimpiai játékok szolgáltatnak alkalmat. Azok rendezési jogát ugyanis Dél-Korea nyerte el, úgyhogy kérdés, hogyan lesz lehetséges az észak-koreai sportolók részvétele.

Mindkét ország öt-öt tárgyalót küldött a határra. A delegációk már asztalhoz is ültek, és a tervek szerint nemcsak az olimpiáról, hanem a két ország igen feszült viszonyáról is tárgyalnak majd.

A párbeszéd több mint két éve szakadt meg a két Korea között. Azóta elsősorban az észak-koreai nukleáris fegyverkezési program kelt feszültséget a térségben, de a küldöttek most bizakodóak. Arra számítanak, hogy sikerül normalizálniuk a két ország viszonyát, és meg tudnak állapodni még a koreai háborúban szétszakított családok egyesítésének újraindításáról is. A tárgyalók némelyike szerint az sem lehetetlen, hogy a két Korea sportolói egy zászló alatt vonulnak majd fel az idei téli olimpián.

Dél-Korea legfőbb szövetségese, az Észak-Koreával viaskodó Egyesült Államok hűvösen fogadta a találkozó hírét a közelmúltban.