rendkívüli hír

rendkívüli hír

Slágermeccsek a Bajnokok Ligájában

A Real Madrid a Tottenham, a Manchester City a Napoli ellen játszik.

Éppen ezt olvassa:

Slágermeccsek a Bajnokok Ligájában

Betűméret Aa Aa

Nyolc mérkőzéssel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája.

A címvédő Real Madrid a Tottenham-et fogadja a H csoportban. Mindkét csapat száz százalékos, és a gólkülönbségük is azonos. A Realból Cristiano Ronaldo négyet, a Tottenham-ből Harry Kane ötöt szerzett csapata eddigi hat góljából.

- Érdekes meccs lesz, mert az angol futball nagyon különbözik a spanyoltól. Az angoloknál a fizikai erő dominál. Meglátjuk, mi lesz. Ahogy korábban is mondtam, ez a találkozó nekünk szinte egy „kisdöntővel” ér fel. Mindenesetre, jó mérkőzést szeretnénk játszani, és bizonyítani, hogy a spanyol futball a jobb – mondta az esélyekről a Real vezetőedzője, Zinedine Zidane.

A H csoport másik mérkőzésén az APOEL a Dortmundot látja vendégül.

A játéknap másik slágermérkőzése az angol Manchester City és az olasz Napoli találkozója lesz, melynek rangját – többek közt – az adja, hogy mindkét gárda veretlenül vezeti hazája bajnokságát.

A BL-ben idáig a City teljesített jobban, mert mindkét találkozóját megnyerte.

Az F csoport másik találkozóján a Feyenoord a Sahtar Doneckkel csap össze.

A G csoportban Gulácsi Péter csapata, a Leipzig a Portót látja vendégül, a Monacóhoz a Besiktas látogat.

Az E csoportban a Maribor a Liverpoollal, a Szpartak Moszkva a Sevillával játszik.