Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Török támogatással indítottak hadműveletet felkelők a szélsőségesek ellen Idlíb tartományban

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Török támogatással indítottak hadműveletet felkelők a szélsőségesek ellen Idlíb tartományban

Hadműveletet indítottak szombaton Szíria északnyugati részén, Idlíb tartományában a Törökország támogatását élvező felkelők a Tahrír as-Sám iszlamista szövetség ellen- jelentette be Törökországban Recep Tayyip Erdogan török elnök. A tartomány nagy részét ellenőrzésük alatt tartó iszlamisták akadályozzák a fegyverszünet létrejöttét a kormány és a különböző felkelőcsoportok között, a Szabad Szíriai Hadsereg ezért próbálja kiszorítani őket Idlíbből.

Az úgynevezett feszültségcsökkentési övezetek létrehozásáról Szíria több tartományában Törökország és Oroszország közreműködésével jött létre megállapodás augusztusban. Az egyik ilyen övezetnek Idlíbben kell működnie az egyezmény értelmében.

Recep Tayyip Erdogan szombaton pártja, a Jog és Igazságosság (AKP) rendezvényén bejelentette, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg “fontos hadművelet” indított Idlíbben. Erdogan azt mondta, Törökország “nem hagyja cserben” a civileket, akik a szíriai Aleppóból Idlíbbe menekültek, és “nem engedi terrorista zónák” kialakulását a határainál.

A török fegyveres erők a műveleteket egyelőre a határ törökországi oldaláról támogatják.

A török hadsereg tavaly egyszer már behatolt Idlíb tartományba. Török illetékesek azóta kilátásba helyezték, hogy ismét sor kerülhet török hadműveletre szír területen.