rendkívüli hír

Tisza-tavi képriport

Éppen ezt olvassa:

Tisza-tavi képriport

Betűméret Aa Aa

Ha valaki kedveli a természetet és a nyugalmat, de azért a napozás és fürdés öröméről sem szívesen mond le, ideális hely számára a Tisza-tó, amely nagyjából ugyanolyan messze fekszik Budapesttől, mint a Balaton. A Kiskörei víztározóként is emlegetett tavat érdemes minden évszakban meglátogatni. Nézze meg a tó lagúnáin, vad, ritkán látott ösvényein készült képriportot!

A tiszafüredi Albatrosz-kikötőből indulunk három órás túrára szombat késő délután egy olyan csónakkal, amely a holtágakon vagy úgynevezett morotvákon is végighaladhat. Úgy okoskodunk, hogy először jobb, ha vezetővel fedezzük fel a tavat, másnap pedig akár már kenuval is visszatérhetünk azokra a helyekre, amik tetszettek. A tó északnyugati részén lévő tiszafüredi madárrezervátumban mintegy 200 madárfaj található, így nem csak az ornitológusok, hanem a madárrajongók paradicsoma is.

Bakcsó

Az első nagyobb testű madár, amelyet megpillantunk, egy bakcsó, más néven vakvarjú. Amikor vezetőnk közli, hogy erről a madárról szól a „Csip-csip csóka…” kezdetű dal, eszembe jut a Tüskevár egy részlete: “A madársereg elcsendesedett, és elfogyott a levegőből. Szétrepültek a messzeségbe, vagy leereszkedtek újra a vízre. Gyula meg-megállt, ha felettük elszállt valami.
– Ez mi?
– Szürkegém.
– Hát ez, Matula bácsi?
– Bakcsó, de úgy is mondják: vakvarjú.
– De azért lát, ugye?
– Nem azért mondják, mert vak, hanem azért, mert úgy szól, hogy: kvak-vak…
– Furcsa.
– Mér lenne furcsa? Azt mondja, hát azt mondja. Ű tudja, hogy mit kell mondani…

(Fekete István: Tüskevár)

Pihenő kacsák

Ahogy átlebegünk a tavat keresztező 33-as út alatt, a part bal oldalán kacsákra leszek figyelmes. A tojókat alig lehet észrevenni, amikor pihennek, úgy beleolvadnak a környezetükbe. Ha tollászkodnak, akkor könnyebb őket megpillantani, mert olyankor legalább mozognak, és nem olyannak tűnnek, mintha nagy barna sárgolyók lennének.

Sulyom

Vezetőnk megmutatja nekünk a sulyomot: ez egy vízinövény termése, gyakorlatilag egy tüskés golyó. Állítólag régen kiszárítva hadászati célokra is használták ezt a növényt, mert ha a földre szórják, akkor az egyik tüskéje mindig az égnek mered, és ez jól jött régen a sokszor mezítláb közlekedő gyalogosok vagy a lovasság ellen. Akkor értettem meg, milyen hatékony lehetett a sulyom, amikor másnap mezítláb beleléptem egybe a kikötőben. A sulyomot- amíg nem lett védett növény- nyersen, főzve és sütve, a gesztenyéhez hasonlóan fogyasztották, de a száraz termésből liszt is készült. A képen egy tavirózsa “társaságában” láthatóak a sulyom rombusz alakú levelei.

Az úgynevezett Amazonas

Vannak olyan járatai a Tisza-tónak, ahová robbanómotoros járművel tilos bemenni, költési időszakban pedig semmivel, mert több madár is a vízen lebegő töklevelekre helyezi fészkét, és még a legkisebb csónak is hullámokat ver- ennek ereje pedig kilökheti onnan a tojásokat és a fiókákat. Júliusban, költési időszakon kívül arra alkalmas csónakkal, kenuval végig lehet haladni a sűrű náddal, gyékénnyel benőtt kis járatokon.

Mielőtt még áthaladnánk a járatlan ember számára láthatatlan ösvény bejáratán, a nád megmozdul mellettünk: hód bújik ki az ágak-bogak közül. Amint meglát minket, bebújik a víz alá. Engem hatalmas patkányra emlékeztet az állat, ami nem csoda: a hód egy nagy termetű rágcsáló. Mint azt vezetőnktől megtudjuk, ha csak egyszer is körberágja egy fa kérgét, az a növény el is pusztul, mert a kérge szállítja a létfontosságú tápanyagokat. Van olyan fa, amit ceruzahegy-szerűen rág el, de ha az állat vízbedőlt fát talál, felkúszik rá, amíg tud, és úgy hántja le a kérgét.

Itt már Hortobágyi Nemzeti Park területén csónakázunk, ahonnét még egy ágat vagy uszadékfát sem lehet elhozni. A hód is védett állat, így semmitől nem zavartatva végzi “munkáját”.

Dühös Lapos

Amikor kiérünk az „Amazonasból”, lélegzetelállító látvány tárul a szemünk elé: összefüggő növényszőnyeg lebeg a vízen, gázlómadarak röppennek fel előttünk, körbe a fákon kormoránok ülnek és “tereferélnek”, a horizonton a lenyugvó nap. Olyan érzésem van, mintha Afrikában lennénk.

Ez az úgynevezett Dühös Lapos, amely korábban legeltetőhely volt, amíg el nem árasztották vízzel. A terület korábbi funkciójának emlékét őrzi egy meghagyott gémeskút a hajdani puszta egyik sarkában.

Kormorán

A kormorán vagy kárókatona – ellentétben más vízimadarakkal- nem a vízen, hanem a szárazföldön pihen. Itt, a Dühös Laposnál több fát is elfoglalnak a nagytestű madarak. A kormorán szeret telepekben fészkelni, amelyek tíztől akár százezer párig is terjedhetnek, és jól kijön más fajtájú madarakkal is. A horgászok azonban állítólag nem barátai a kormoránnak, mert amellett, hogy akár napi 70-80 dekagramm halat is elfogyaszt, olyan nagyobb testű halakba is belecsíp, amelyeket nem tud megenni- ezek aztán a seb miatt egy héten belül elpusztulnak.

Jégmadár

A túra vége is hatalmas élményt tartogat: a tó egy békésebb szakaszán egyszer csak kék villanás jelenik meg előttünk- jégmadár. Meglepetésemben felkiáltok. Csodálatosan élénk kék teste a kolibrire emlékeztet. Olyan gyorsan reppen végig egy sor nád előtt, hogy nem tudom lefotózni, ezért cserébe álljon itt egy videó a YouTube-ról:

Kenuzás

Másnap napközben már nem motoros csónakkal, hanem kenuval járjuk körbe a holtágakat és a Tisza egy szakaszát. Kapunk egy térképet a kikötőben, azzal és GPS-szel tájékozódunk. De nem baj, hogy előző nap vezetővel néztünk körbe, így legalább tudjuk nagyjából, merre járunk. A kenu előnye, hogy bármennyi ideig elidőzhetünk a nekünk tetsző helyeken, és az állatok sem ijednek meg a motor berregésétől.

Napközben nyitva vannak a tavirózsák, amelyek este becsukódnak, és kicsit visszabújnak a víz alá.

A szárcsák is aktívabbak napközben, mint napnyugtakor: élelmet keresnek, veszekszenek, fel-fel röppennek.

Nem beszélve az emberekről… A Tiszán lehet jetski-zni, vízisízni, sőt, akár flyboardozni is.

Végezetül egy fiatal bakcsó: a nem kifejlett példányok sötétbarna rejtőszínűek vajszínű pettyekkel, ellentétben a felnőtt bakcsó fekete-fehér tollazatával.