rendkívüli hír

Elnémul a Big Ben

A londoniak nagy harangja és a turisták kedvenc látványossága négy évig lesz néma.

Éppen ezt olvassa:

Elnémul a Big Ben

Betűméret Aa Aa

Augusztus 21-én hallhatjuk utoljára harangozni London egyik nevezetességét, a Big Bent. A brit parlament óratornya, és a benne lévő harang talán az egyik legtöbbet fényképezett londoni nevezetesség. A következő négy évben azonban az ide látogató turisták többségének be kell érnie a látvánnyal a harangozás helyett.

A kalapácsok, melyek az elmúlt 157 évben minden órában megkongatták a 13,7 tonnás harangot, a következő években némaságra vannak kárhozatva. Ennek ellenére a jelentősebb események alkalmából – mint például az Újév köszöntése – felvételről ugyan, de megszólal a híres harang.

A 96 méter magas Elizabeth Tower, melyben a Big Ben harangja is lakik, félig már eddig is fel volt állványozva egy nagy renovációs projekt részeként. A teljes felújítás 2021-ben fejeződik be.