rendkívüli hír

Évforduló: a török puccsra emlékeznek szemtanúk

Samet Dogan haditudósító és Metin Dogan egykori katona testközelből élték át a puccskísérletet.

Éppen ezt olvassa:

Évforduló: a török puccsra emlékeznek szemtanúk

Betűméret Aa Aa

Végtelen szenvedésre és kegyetlenségre emlékszik Samet Dogan haditudósító, aki egy éve ott volt az isztambuli Boszporusz-hídon. Ahogy mondta, az ott látottak a pályafutása alatt megjárt legrettenetesebb háborús helyszínekre emlékeztették.

- Abban a pillanatban, hogy kiszálltam a kocsiból a híd alatt, fentről, a hídról tüzet nyitottak ránk. Az autó mögött kerestem menedéket.

- Amikor felmentem a hídra, az volt az érzésem, hogy egy háborús jelenetet látok, mint évekkel ezelőtt, amikor a Közel-Keleten dolgoztam.

- Emberek haltak meg, estek el a frontvonalban, motoros srácok vitték a sebesülteket, akiknek sokszor hiányzott valamelyik végtagjuk, szóval motoron vitték ezeket a súlyosan sebesült embereket a kórházba.

- Azon az éjjelen tankokból is lőttek. Tankokból, civilekre!

- Azok, akik átéltek már korábbi puccsokat, és megtapasztalták a szenvedést, azok most is összegyűltek és nem voltak hajlandók hátralépni.

- Tényleg olyan volt mint egy háborús jelenet, tankokkal, harci gépekkel, nehézfegyverekkel.

Metin Dogan, az egykori katona egyszerűen egy tank el vetette magát. Ő így emlékezett vissza a percekre, amelyekről akkor azt hitte, hogy életének utolsó percei:

- Úgy gondolom, hogy ha élő tv-adásban egy embert látok, aki a tank alá kerül, akkor kimegyek az utcára, nem gondolkodom, hanem kimegyek. Így is tettem, nagyon gyorsan ott voltam a reptéren. Két tankot láttam, odafutottam előjük. Futás közben pedig kiabáltam. Azt kiabáltam, hogy „török katona vagyok, ti kinek a katonái vagytok”? A tank ekkor megindult felém. Lefeküdtem a földre, már nem volt hová bújnom. Azt a szót mondtam, amit az iszlám szerint halála előtt mond a hívő. A tank egyre közelebb ért, én pedig teljes békében voltam magammal. A szívem normál tempóban vert, a vérnyomásom is normális lehetett, legalábbis így éreztem. Még egy másodperc és találkozom a Teremtővel…

- Mielőtt a tank megállt, tényleg érinteni lehetett, olyan közel volt hozzám. Azt mondtam, akkor tényleg itt a vég. Aztán fékezett, és a fékezéstől kicsit megingott. A lánckerék érintette a fejem, a vállam.

- Július 15-e után minden egyes napra úgy tekintek, hogy lehet, ez volt az utolsó. Azóta minden időmet annak szentelem, hogy az országomat szolgáljam, hogy részt vegyek egy erősebb Törökország megteremtésében.