rendkívüli hír

Lelökte a lépcsőn vendégét egy Airbnb-tulaj

Lelökött a lépcsőn egy vendéget egy Airbnb házigazda Amsterdamban, mert a turista nem csekkolt ki időben a lakásból

Éppen ezt olvassa:

Lelökte a lépcsőn vendégét egy Airbnb-tulaj

Betűméret Aa Aa

FRISSÍTÉS: Válaszolt az Airbnb vezetése

“A leghatározottabban lépünk fel az efféle magatartás ellen, örökre kitiltjuk platformunkról az ilyen embereket, és minden segítséget megadunk a hatóságoknak, hogy a nyomozást és a jogi eljárást lefolytassák. Senkivel nem lehet így bánni, és nem is fogjuk tűrni.”

A közleményt a cég vezérigazgatója, Brian Chesky adta ki, aki biztosította az érintett vendégeket, hogy az Airbnb kiáll mellettük.

AZ ELŐZMÉNYEK:

Lelökött a lépcsőn egy vendéget egy Airbnb házigazda Amsterdamban, mert a turista nem csekkolt ki időben a lakásból.

A közösségi oldalakon megjelentek szerint az áldozat egy dél-afrikai vizuális művész volt, S. Nkumbi, aki kiállítására érkezett Amszterdamba. A Youtube-on maga is elismerte egy videóban, hogy nem csekkolt ki időben a bérelt lakásból.

Elmondása szerint egy asszony jelent meg, aki figyelmeztette, hogy már távoznia kellett volna. Erre ő elnézést kért, és jelezte, hogy pár percre van szüksége a csomagoláshoz. Az asszony azonban a férjével jött vissza, aki lelölkte a lépcsőn.

A házigazda miután lelökte a lépcsőn, mentőt hívott. A rendőrség annyit közölt, hogy az üggyel összefüggésben egy 47 éves férfit tartóztatott le a Potgieter utcában.

Aki már járt régi házban Amszterdamban, megtapasztalta, hogy a legtöbb lépcső egy létrához hasonlít, nagyon meredek és keskeny lépcsőfokokkal megépített feljárók vezetnek a belvárosi házak emeleteire.

Ezeken a meredek lépcsőkön életveszélyes, ha valakit lelöknek vagy leesik. A csonttörés kockázata magas, és ha valaki szerencsétlenül zuhan le, az végzetes is lehet.

Túl a házigazda brutalitásán, ezért járja be ez az ügy és a videó futótűzként a netet július 8. óta.

Az ingatlankiadást szervező-megosztó cég, az Airbnb azonnal közölte, hogy kész a megtámadott ügyfél segítségére lenni.

A videón egyértelműen látszik, hogy egy férfi erőszakosan bánik egy nővel, akit szánt szándékkal a mélybe lök.

Ha bíróságra kerül egy agresszív cselekedet, a jog szerint azt kell vizsgálni, hogy a cselekmény elkövetésekor mi volt a legnagyobb kockázat az áldozatra nézve. Vagyis ha a támadás vagy egy szándékos mozdulat pillanatában az elkövető tisztában lehetett azzal, hogy amit tesz, annak a hatása komoly sérüléshez vagy halálhoz vezet, akkor is az a büntetési tétel az ítélkezés alapja, ha a szerencsének köszönhetően nem vált végzetessé a cselekmény.

David King, az Airbnb Sokszínűségért és Összetartozásért felelős igazgatója így nyilatkozott:

“Megdöbbentő és lelkiismeretlen viselkedése miatt egy tagtársunkkal szemben ez a férfi lejáratott mindent, ami az Airbnb számára értékes. Az érintett vendég megkeresése után mindent meg fogunk tenni, ami módunkban áll, beleértve az elkövető élethosszig tartó kitiltását oldalunkról és a jogi lépések megtételét. Senki sem érdemel ilyen bánásmódot, és ezt nem fogjuk tolerálni.”