rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Jegy helyett mikrochip a vonaton


Svédország

Jegy helyett mikrochip a vonaton

A svéd kiborgok már vonaton is utazhatnak. Az ország vasúttársasága ugyanis lehetővé tette, hogy az utasok a hagyományos jegy helyett mikrochip implantátummal is felszállhassanak a szerelvényekre. Szerintük ugyanis ez kényelmesebbé teszi az utazást, ám szakértők arra figyelmeztetnek, hogy veszélybe kerülhet a magánélet és az adatvédelem biztonsága.

Naponta mintegy 130 ezer ember közlekedik vonattal Svédországban. Ők jellemzően hagyományos papír vagy online vásárolt jegyet váltanak. Mostantól azonban nincs szükség arra, hogy a táskánkban vagy az e-mail fiókunkban kotorásszunk, ha jön az ellenőr. Elegendő felmutatni a bal kezünket, benne a beépített kis chippel.

A vasúttársaság szerint a döntés magyarázata egyszerű:

- Ez egy új technológia. Természetesen még gyerekcipőben jár, de minden, ami megkönnyíti az életünket, az érdekes. Vonaton utazni jegy nélkül egy teljesen új lehetőségnek számít, és szerintem ez újabb utasokat vonz majd be – vélte a cég munkatársa, Stephan Ray.

Az olyan új technológiák, mint a bőr alá ültetett chip, egyre népszerűbbek Svédországban. Egy mintegy 150 főt számláló, újdonságok iránt nyitott csapat már ilyen chipet használ ajtónyitáshoz és irodai eszközök működtetéséhez.

Ám szakértők a lehetséges veszélyekre is figyelmeztetnek.

- Viszonylag bizonytalan, hogy használják vagy milyen fajta információkat továbbítanak ezekről a chipekről, és azok hova kerülnek. Fontos, hogy biztosak legyünk abban, hogy ennek a technológiának a fejlesztése közben a biztonsági és etikai szempontokat is figyelembe veszik – figyelmeztetett egy szakember.

Az ötlet támogatói viszont azzal érvelnek, hogy a mikrochipek csak az ügyfélszámokat tárolják, így kevés adat hozzáférhető. Ezért szerintük a használata nem kockázatosabb, mint mondjuk egy hitelkártyáé.

Amerikai Egyesült Államok

Bozóttüzek Arizonában