rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Manchesterben tízezrek futottak a terror ellen, az áldozatok emlékére


Egyesült Királyság

Manchesterben tízezrek futottak a terror ellen, az áldozatok emlékére

Egyperces néma csenddel emlékeztek a manchesteri robbantásos öngyilkos merénylet áldozataira a brit nagyváros félmaratoni futóversenye előtt vasárnap.

A szervezők direkt nem halasztották el az eseményt. Így kívánták demonstrálni, nem félnek és a terror nem győzhet a manchesteriek felett.

- Ez egy kicsit furcsa nap, hiszen inkább vidám a hangulat, ugyanakkor némi feszültség is van a levegőben. De biztosan rendben lesz minden – mondja egy Batman jelmezbe bújt futó, Mike Criksley.

Egy másik futó, Rita Kelly arról beszél, vívódtak, hogy ide repüljenek-e Írországból, de úgy érzi, jól döntöttek. Ez egy érzelemdús futóverseny, de ki kell állni, és meg kell mutatni, hogy nem uralkodik el a félelem. Remélem, minden jól alakul majd – teszi hozzá.

A Nagy Manchesteri Futás elnevezésű eseményre 40 ezren jelentkeztek. A futókat pedig több tízezren biztatták.

- Egészen elképesztő! Egy éve készülünk az idei versenyre. És annak ellenére itt vagyunk, ami történt az elmúlt héten. Ez egy különleges, érzelmes nap a manchesterieknek, akik most megmutatják szolidaritásukat, együttérzésüket, lelki nagyságukat – milyen az ő városuk – halljuk a félmaraton szervezőjétől, David Hart-tól.

Szombaton ugyan a legmagasabb szintről csökkentették a nagy-britanniai terrorkészültségi szintet, de így is közel 10 ezer rendőr biztosította a manchesteri futóversenyt.