rendkívüli hír

rendkívüli hír

Merkel Obamával reggelizett

Éppen ezt olvassa:

Merkel Obamával reggelizett

Betűméret Aa Aa

Angela Merkel délelőtt közös reggelin vett részt a német fővárosban tartózkodó Barack Obamával, a beszélgetéssel egybekötött eseményt a Brandenburgi Kapunál tartották egy protestáns rendezvényen, ahol főként a demokrácia volt a téma, és természetesen szóba került a manchesteri merénylet is.

- Nagyon bonyolult hely a világ – amikor azt a borzalmas erőszakot látjuk, ami most éppen Manchesterben történt. A színpad mögött lehetőségünk volt közös üzenetben tudatni a manchesteri emberekkel, hogy megszakad a szívünk a veszteségüktől, és hogy a családokkal együtt gyászolunk – mondta a volt amerikai elnök.

Obama most először érkezett Németországba azóta, hogy kilépett hivatalából. Elnöksége alatt hatszor járt az országban.

- Nagyon büszke vagyok arra, amit elnökként elértem – mondta. Amikor az ember belép a közéletbe, fel kell ismernie, hogy sosem érheti el 100 százalékát annak, amit szeretne. Ez egy emberi vállalkozás. Elkerülhetetlenek a hibák, és amit tehetsz, az az, hogy olyanokkal dolgozol együtt, akik ugyanúgy abban hisznek, hogy jobbá tegyék a dolgokat – elfogadva, hogy tökéletessé nem lehet.

A német kancellár arról beszélt, hogy kitartó munkával sokmindent el lehet érni.

- A berlini falat akkor építették, amikor elkezdtem iskolába járni. A szüleim sokkot kaptak, az életünk megváltozott. Sokan nevettek, amikor azt mondták, hogy a fal egyszer leomlik majd – de végül így lett. Nem mindig hónapokban, inkább években kell gondolkodnunk – mondta Angela Merkel.