A 800 ezres észak-angliai városban önkormányzati képviselő lett a zöldpárti Mothin Ali, aki gyűlöli Izraelt, megvédte a Hamász terrorját, és részt vett egy egyetemi rabbi elüldözésében.
Nem kis feltűnést keltett Leeds város új önkormányzati képviselője, aki győzelme után egy palesztin zászlót tartott a magasba, felkiáltott, hogy "Allahu akbar!", ami az iszlamisták harci kiáltása, majd közölte: "Felemeljük a szavunkat Gázáért." Mothin Ali a zöld párt jelöltje volt, választókörzetében - ahol rendkívül magas, közel 43 százalékos a bevándorlók aránya - 51,6 százalékot kapott.
Az iszlamista brit politikus Izrael deklarált ellensége, a Hamász október 7-i terrortámadása után az akciót azzal igazolta egy TikTok-videójában, hogy a zsidó állam "egy gyarmati megszálló hatalom", "minden népnek joga van az ellenálláshoz", Gázáról pedig kijelentette, hogy "ez a legnagyobb koncentrációs tábor, amit a világ valaha látott", ami egyértelműen a holokauszt bagatellizálása.
A támadás izraeli áldozatairól, az elrabolt túszokról a videóban egy szót sem ejtett a brit iszlamista politikus.
Ali korábban részt vett egy egyetemi rabbi zaklatásában és elüldözésében is. Zecharia Deutschot, valamint a feleségét és két gyerekét is februárban halálosan megfenyegették, amiért a férfi az IDF tartalékos katonája volt. Ali a közösségi médiában közölte: "Ez a görény, csak így tudom leírni, Leedsből Izraelbe ment, hogy ott gyerekeket, nőket és mindenkit megöljön."
Az Express brit lap információja szerint egyébként Mothin Ali antiszemita megnyilatkozásai miatt a kormány vizsgálatot indít a Zöld Párttal szemben.
Nem Ali az egyetlen muszlim szélsőséges azonban, aki sikeresen szerepelt a brit helyhatósági választásokon. Peterborough városában képviselői helyhez jutott Imtiaz Ali, aki decemberben a Facebookon azt írta: "A cionisták közönséges tolvajok, készek ezreket megölni közben."
Ali 2021-ben csatlakozott a Zöldekhez, miután a Munkáspárt kizárta őt antiszemita megjegyzései miatt. Hasonló álláspontú jelöltek győztek Birminghamben és Walsall-ban is.