rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egy újabb csodaszer másnaposság ellen


világ

Egy újabb csodaszer másnaposság ellen

A Yale két végzős hallgatója állítólag feltalálta minden táplálékkiegészítők királyát, egy másnaposság elleni port.

Úgy hírlik, Liam McClintock és Margaret Morse tudja, miről beszél. Mármint tisztában vannak azzal, mire is kerestek gyógyírt.

Éveket egyensúlyoztak át az éjszakába nyúló bulik és a zárthelyi dolgozatok határán.

Végül úgy döntöttek, valamit tenniük kell, hogy megkönnyítsék a maguk és persze minden más érintett dolgát is.

A kísérleti fázis elbeszélése nem hangzik valami tudományosan. Röviden mondva saját magukon tesztelték a már bevett módszereket.

“Mindig is nagy rajongója voltam a táplálékkiegészítőknek, úgyhogy miután világossá vált, hogy ezen a piacon egyelőre nincs hatásos szer, igyekeztem kikísérletezni a magam eljárását másnaposság ellen.” – magyarázta McClintock.

A kutatás két fázisban zajlott. Először is osztályozták a másnaposság kiváltó okait, másodszor pedig végigvették, miféle természetes hatóanyagokkal lehetne közömbösíteni a hatásukat, vagyis az acetaldehid-képződést, a glutamin szintjének megugrását, az immunrendszer zavarait, illetve a vitamin és ásványi anyag veszteséget.

Azt találták, hogy a nagy mennyiségű alkohol túlpörgeti az immunrendszert, amely gyakorlatilag “leég”. Ezért jelentkeznek a kiemrültség tünetei.

Úgy döntöttek, hogy nem a már kialakult másnaposságot fogják kúrálni, hanem inkább megakadályozzák a kialakulását.

Mentis nevű szerük, amely hamarosan a boltokba kerül, erre jó. Felfegyverzi a szervezetet megfelelő mennyiségű amino aciddal, és így az meg tudja akadályozni az alkohol okozta mérgezést.

világ

Így zsarolnak számítógépes vírussal