rendkívüli hír

Phenjan szerint merényletre készül a CIA

Az észak-koreai vezetés szerint Kim Dzsong Un a célpont.

Éppen ezt olvassa:

Phenjan szerint merényletre készül a CIA

Betűméret Aa Aa

A CIA meg akarja öletni Kim Dzsong Unt – állítja az észak-koreai vezetés mondván, hogy rafinált biofegyverrel felszerelt terroristák lépték át az országhatárt az amerikai és a dél-koreai titkosszolgálatok támogatásával.

Az észak-koreai nemzetbiztonsági minisztérium közleménye szerint egy katonai parádén akartak a közelébe férkőzni, és megmérgezni őt egy olyan méreggel, amelynek hatása csak fél, de lehet, hogy egy egész év elteltével mutatkozik.

Washington és Szöul egyelőre nem kommentálta a phenjani nyilatkozatot, amely azután látott napvilágot, hogy a CIA igazgatója Dél-Koreában tárgyalt.

_Malajzia eközben azzal gyanúsítja az észak-koreai diktátort, hogy ő ölette meg féltestvérét a Kuala Lumpur-i repülőtéren február közepén. Kim Dzsong Nam arcához gyorsan ható idegméreggel
átitatott kendőt érintett két nő, akikről később kiderült, hogy felbérelték őket.

A helyi rendőrség napokig keresett több észak-koreai ügynököt is, de mindnek sikerült kijutnia az országból, mielőtt elkapták volna._

Kockázatos erődemonstráció a Távol-Keleten

A pénteki észak-koreai bejelentés a legutóbbi abban az egyre élesebb szóváltásban, amely Észak-Korea és az Egyesült Államok között folyik, és pattanásig feszült helyzetet teremtett a térségben.

Az amerikai elnök bármi áron véget akar vetni az észak-koreai nukleáris és rakétateszteknek, amelyek sorában a hatodik kísérleti atomrobbantás következik – megfigyelők szerint hamarosan.

Az észak-koreai hadsereg az ENSZ BT többszöri elítélő határozata ellenére sem hagy fel nukleáris arzenálja bővítéséről. Leginkább ballisztikus rakétákat tesztel, többségükben interkontinentális hordozókat, de tavaly januárban állítólag hidrogén bombát robbantott. Ezt szakértők kétlik.

Az észak-koreai diktátor kemény választ ígér bármiféle beavatkozásra. Azt az amerikai atomtengeralattjárót, amelyet a Koreai-félszigethez vezényelt Washington a dél-koreai hadsereggel közös hadgyakorlatra, azzal fenyegette meg az észak-koreai diktátor, hogy kilöveti, ha nem vonják vissza.

A Carl Vilson repülőgéphordozót három hete indította útnak az amerikai hadsereg hadihajók kötelékében a Koreai-félsziget felé. Időközben az is megérkezett.

Phenjan válaszképpen monstre hadgyakorlatokat és katonai szemléket tart különböző évfordulók tiszteletére.

A két ország elmérgesedő vitájában a kínai elnök közvetít.