rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Fülöpizmusok - összegyűjtöttünk egy párat az edinburgh-i herceg mondásaiból


világ

Fülöpizmusok - összegyűjtöttünk egy párat az edinburgh-i herceg mondásaiból

Fülöp hercegre egy kicsit minden brit úgy tekint, mint a család egyik tagjára: jó öreg Fülöp bácsira, aki zsémbes, mogorva, de ezt már úgy-ahogy megszokta a nép. Még akkor is, ha egy-egy megnyilvánulása címoldalra kívánkozott, annyira elütött az etikettel átitatott Buckingham-palota szokásaitól. A politikai korrektség korában a nép egy része üdítőnek tartja a herceg bárdolatlan kommentjeit, még akkor is, ha néhol már kissé átesik a ló túlsó oldalára.

Összegyűjtöttünk egy párat abból az alkalomból, hogy az angol királynő férje nyár végével visszavonul a nyilvános szereplésektől, ennek egyik sajnálatos mellékhatása, hogy elmaradnak a “fülöpizmusok” is.

“Mivel gargarizálsz, karcos? “ (kérdezte Tom Jones énekest az 1969-es Royal Variety Performance televíziós showműsort követően).

“Ezennel megnyitom ezt az izét, bármi is legyen ez.” (Egy kanadai vizit során 1969-ben).

“Mindenki azzal jött, hogy több pihenésre lenne szüksége. Most meg arról panaszkodnak, hogy munkanélküliek” (az 1981-es recesszió idején).

“Ha négy lába van, de nem szék, ha két szárnya van, repül, és nem repülő, ha úszik, de nem tengeralattjáró, akkor mindegy, mi az, a kantoniak garantáltan megeszik.” (1986-ban a WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetének egyik találkozóján).

“Úgy néz ki, mint egy örömlány hálószobája.” (András yorki herceg és felesége Sunninghill parki házának terveit látva 1988-ban)

“Blablabla, gyerünk, mozogj már!” (1994-ben kiáltotta oda a Britannia hajó fedélzetéről a királynőnek, aki még a rakparton a vendéglátóikkal csevegett Belize-ben.)

“A mi időnkben nem rohangáltak a különböző tanácsadók az ember körül minden alkalommal, amikor elsütött egy fegyvert, hogy “Jól vagy?”, “Biztos vagy benne, hogy nincs valami szörnyű problémád?”. Egyszerűen továbbléptünk.” (A második világháborút említve, amikor a katonák számára létrehozott modern stressz-tanácsadást kommentálta 1995-ben.)

“Hogy tartja távol a helyieket a piától annyi időre, amíg átmennek a teszten?” (- tette fel a kérdést egy autóvezetést oktató férfinek a skóciai Obanban 1995-ben).

“Ha egy krikett játékos – teszem azt – hirtelen úgy dönt, hogy beront egy iskolába és halálra püföli az embereket, amit nagyon könnyen megtehetne, akkor be fogják tiltani a krikett ütőket?” (1996-ban, amikor a lőfegyverek betiltását követelték a Skóciában történt dunblane-i mészárlás után).

“Süket? Persze, hogy süket vagy, ha ilyen közel állsz ehhez.” (mutatott az iskola acéldobokkal felszerelt zenész bandájára 1999-ben a helyi siketek iskolájában Cardif-ban).

“Te ugye nő vagy?”(Kenyában 1984-ben, miután átvett egy helyi nőtől egy kis ajándékot).

“Biztos, hogy még nem vagy itt olyan régóta – nincs még olyan bödönszerű hasad.” (egy britnek, akivel Budapesten találkozott 1993-ban).

“A legtöbben itt kalózoktól származnak, ugye? (1994-ben a Kajmán-szigetek gazdag szigetlakóihoz intézett kérdés.)

“Szóval megúsztad, hogy megegyenek, aztán? “ (mondta 1998-ban egy diáknak, így kannibáloknak titulálva a törzseket Pápua Új-Guinea-ban, ahol a diák túrázott.)

“Te túl kövér vagy ahhoz, hogy asztornauta legyél.” (mondta a 13 éves Andrew Adams-nek, aki éppen azt mesélte neki, hogy szeretne eljutni az űrbe. Salford, 2001).

“Bárcsak kikapcsolta volna a mikrofont.” (honorálta magában mormorgva Sir Elton John fellépését a Royal Variety Performance televíziós showműsorban 2001-ben).

“Még mindig dárdával dobáljátok egymást?” (Ausztráliában kérdezte ezt egy – egyébként sikeres vállalkozó – őslakostól 2002-ben).

“Sok rokona eljött ma este” – mondta Atul Patel üzletembernek azt követően, hogy rápillantott a névtáblájára egy, a brit indiaiaknak tartott fogadáson 2009 októberében (a Patel egy nagyon gyakori indiai vezetéknév, mint a Kovács Magyarországon).

“Mi, egy sztriptíz klubban dolgozik?” (2010-ben kérdezte ezt a 24 éves Elizabeth Rendle tengerészkadéttól, miután az közölte, hogy hogy éjszakai bárban is dolgozott már.)

“Ma reggel hány embert borított fel ezzel ezzel az izével?” (kérdezte, miután találkozott a mozgáskorlátozott David Millerrel, aki mozgáskorlátozott robogót vezet, 2012.)

“A Fülöp-szigetek biztosan félig kiürült, most, hogy maguk mind itt vannak, és a brit egészségügynek dolgoznak.” (amikor egy fülöp-szigeteki nővérrel találkozott a Luton kórházban 2013 februárjában).

“A srácok csak azért mennek iskolába, mert a szüleik nem akarják, hogy otthon lábatlankodjanak.” (ezzel megnevettette Malala Yousafzait, aki túlélte a tálibok támadását, miután a lányok iskolába járáshoz való joga mellett kampányolt, 2013. október.)

“Csináld már azt a k**va képet!” (elvesztette a türelmét a királyi légierő egyik fotósával szemben, az angliai csata 75. évfordulójának ünnepségén, 2015.)

“Maga úgy fest, mint akit itt éheztetnek.” (mondta egy nyugdíjasnak az éppen meglátogatott nyugdíjasotthonban 2017 februárjában.)

“Ha ez az ember sikeresen elrabolja Anne-t, a lány pokollá tette volna az életét a fogság ideje alatt” (sommázta az egyetlen lánya, Anna brit királyi hercegnő elleni sikertelen támadást 1974-ben.)

“Ha valami nem fingik vagy eszik szénát, akkor nem érdekli (mondta a lányáról, Anna brit királyi hercegnőről, aki híres a lovak iránti rajongásáról).

“Amikor egy férfi kinyitja az autó ajtaját a feleség előtt, akkor vagy a kocsi új vagy a nő” (a házasságról).

“Üdítő változatosság egy olyan országban lenni, amit nem az állampogárok irányítanak.” (mondta Alfredo Stroessnernek, a paraguayi diktátornak).

“Hol szerezted ezt a kalapot?” (feltételezhetően a királynőtől kérdezte annak a koronázási szertartásán).

világ

Válságkezelési gyakorlatot tartottak Svédországban