rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Görögországba érkezett menekültek száma nem csökken, hanem nő - helyszíni riport


Görögország

A Görögországba érkezett menekültek száma nem csökken, hanem nő - helyszíni riport

A Szouda menekülttábor Kiosz szigetén található. Ez az egyik az itt létesített két tábor közül. Valójában ez egy sátorváros, ahol a menekültek mintegy fele él, összesen csaknem 800 ember. A legtöbben Szíriából érkeztek ide. A többiek Észak-Afrikából, Afganisztánból és Iránból. Mindannyian az Égei-tenger túloldaláról, a török partok felől jutottak át Görögországba.

Az Európai Unió menekültügyi egyezményének megfelelően a Törökországból Kioszra érkezett menekültek száma negyedére csökkent. Ám az ENSZ menekültügyi szervezete szerint emelkedés tapasztalható: míg februárban 270-en, márciusban már 800-an érkeztek.

Ez aggasztó jelenség az ott élő mintegy 51 ezer helybelinek és Kiosz polgármesterének is.

- Talán az időjárás miatt, talán politikai okai vannak. Nem annyira érdekel, hogy miért történik ez. Ami történik, nagyon nehéz a helyieknek és a menekülteknek egyaránt. Nem panaszkodhatok arról, hogy Törökország mit tesz. Az egy független állam, önmaga cselekszik. Nekünk az Európai Unióban is ki kellene alakítanunk a saját politikánkat – vélte a polgármester, Manolis Vournous.

Mindkét tábor zsúfolásig tele van. Az életkörülmények szinte elviselhetetlenül rosszak. A menedékkérelem bürokratikus folyamata miatt kényszerülnek itt várakozni hónapokon át. Egyre több tiltakozás, zavargás és incidens történik a táborban. Az emberek egyre dühösebbek.

- Nem jó az étel, és az innivaló sem. Az orvosi ellátás is rossz – panaszolta két fiatal.

Mutattak egy telefonnal rögzített videót is, amelyen az látható, ahogy az egyik menekült felgyújtotta magát egy héttel ezelőtt.

- Ez veszélyes hely – mondta egy fiú.

- Háromszor megkéseltek. Egyszer szíven szúrtak, azután a hátamba, majd a lábamba döftek. 15 napig feküdtem kórházban. Az ENSZ nem jött el meglátogatni – mesélte egy férfi.

Majid Szudánból jött ide három hónapja. A családja még Törökországban van. Ötször fogta el a török rendőrség, egyszer már csak 8 kilométerre volt Kiosztól. A török hatóságok próbálják szigorúan betartani a szabályokat.

- Sajnos ebből a városból indul el sok menekült. Mi próbáljuk ezt megakadályozni a biztonsági erőkkel és a parti őrség segítségével. Próbáljuk visszahozni őket, mielőtt vízre szállnának vagy már a tengerről – magyarázta Cesme város polgármestere, Muhittin Dalgic.

Helyszíni tudósítónk szerint török politikusok már többször fenyegetőztek azzal, hogy felrúgják a menekültügyi egyezséget, és akár 15 ezer menekültet küldenek Európába egy hónap alatt. A menekültek és a görög hatóságok is a rossz életkörülmények miatt panaszkodnak, és fogytán van minden készlet a táborban.