rendkívüli hír

Távozik a német államfő, egykori NDK-s lelkész, az ügynökakták feltárója

Az egykori keletnémet lelkész és ellenzéki aktivista államfőként sem vált politikussá, megmaradt politikailag aktív civilnek.

Éppen ezt olvassa:

Távozik a német államfő, egykori NDK-s lelkész, az ügynökakták feltárója

Betűméret Aa Aa

Öt év után, március 18-án távozik hivatalából, a berlini Bellevue kastélyból Joachim Gauck, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke. Az egykori keletnémet lelkész és ellenzéki aktivista államfőként sem vált politikussá, megmaradt politikailag aktív civilnek.

Neve intézménnyé vált, és ez nem puszta közhely: az NDK hírhedt állambiztonsági minisztériumának, a Stasinak az aktáit kezelő hivatalt a népnyelv keresztelte el Gauck-hatóságnak. Ekkor, a két Németország egyesítése után vált ismertté – és széles körben elismert morális tekintéllyé – a korábbi rostocki evangélikus lelkész.

Óriási feladatra vállalkozott a hivatal vezetőjeként (1990–2000): a keletnémet társadalom talán legnagyobb traumájának megoldásában segített. A Stasi nem végzett félmunkát; szinte mindenkit megfigyeltek, és csaknem 200 ezer embert szerveztek be besúgónak az NDK-ban. A rendszerváltás után sokaknak kellett szembesülniük azzal, hogy közeli barátaik vagy éppen a rokonaik jelentettek róluk.

A Stasi-akták hivatala

A két német állam egyesítése után létrehozott Gauck-hatóság (hivatalos nevén: az egykori Német Demokratikus Köztársaság állambiztonsági szolgálatának iratait kezelő szövetségi megbízott hivatala, rövidítve: BStU) törvény által megszabott feladata a Stasi-dokumentumok feldolgozása.

A történelemben példátlan módon az egykori megfigyeltek jogot kaptak arra, hogy betekinthessenek az aktákba, és megtudják, milyen adatokat gyűjtött róluk a bukott rezsim titkosszolgálata. Az iratokról másolatot is kérhetnek. Más volt szocialista országokban ez nem így történt – mint tudjuk, Magyarországon sem. (Azóta is tartja magát az a feltevés, hogy olyan politikai döntéshozók akadályozták meg az akták nyilvánosságra hozását, akik maguk is együttműködtek a szolgálatokkal.)

A BStU világítja át azokat, akik meghatározott közfeladatokat látnak el, például a tartományi kormányok és parlamentek tagjait. Ugyanakkor segíti a témával – vagyis a keletnémet diktatúra működésével – kapcsolatos tudományos kutatást, újságírói munkát, illetve oktatótevékenységet is.

A hírhedt Stasi emberek millióiról gyűjtött adatokat, elsősorban az NDK polgárairól, de nyugatnémetekről és más külföldiekről is. Az így keletkező titkos akták alapvetően meghatározták az érintettek sorsát, mindenekelőtt a munkahelyi előmenetelét. A bizalmas információk felhasználásával beavatkozhattak a célszemélyek magánéletébe is, például tönkretehették valakinek a házasságát. Az adatgyűjtés során mindennapos volt az alapvető személyiségi jogok megsértése – a levéltitkot, az orvosi titkot, a lakóhely sérthetetlenségét elvben az NDK alkotmánya is biztosította, de a Stasi fittyet hányt mindezekre.


Az első húsz évben, 2011 végéig összesen 6 680 934 beadvány érkezett a hatósághoz, ebből csaknem 3 millió az egykori áldozatoktól.
A hivatal felügyeli az 1989-es rendszerváltás napjaiban megsemmisítésre ítélt, általában ledarált iratok rekonstrukcióját is. Két évtized alatt 400 zsáknyi, 105 folyóméternyi dokumentumot állítottak helyre papírfecnikből. Egy eredeti, virtuális rekonstrukciós eljárásra 6,3 millió eurót szavazott meg a Bundestag.

A hatóság központja Berlinben van, de kirendeltséget működtet tucatnyi más keletnémet városban is (Chemnitz, Drezda, Erfurt, Odera-Frankfurt, Gera, Halle, Lipcse, Magdeburg, Neubrandenburg, Rostock, Schwerin és Suhl).
Botrányt kavart, amikor 2007-ben kiderült, hogy a hivatal megalakulásakor legalább 79 egykori Stasi-alkalmazottat is foglalkoztatott – köztük öt volt besúgót –, akiknek egy ideig még lehetőségük volt visszaélni helyzetükkel, például aktákat kicsempészni vagy megsemmisíteni.

A hatóság 2019 végéig biztosan fennmarad, további sorsáról – egy szakértői bizottság javaslata alapján – a Bundestag dönt majd.

Miután az iratok hozzáférhetőségét biztosító törvény 1992. január 2-án hatályba lépett, egy hónapon belül 420 ezren kérték ki a róluk szóló aktákat, és 130 ezer esetben fordultak a hatósághoz közfeladatot ellátó személy átvilágítása ügyében. A Stasi egykori lichtenbergi központjában megszokott látvány volt, hogy emberek ülnek a lépcsőn, kezükben a frissen átvett iratokkal, és zokognak.

A kommunista múlt és az elmaradt katarzis

Ennek a hatalmas munkának lett a jelképe Joachim Gauck. A szembenézést hirdette, bármilyen fájdalmas is. Ellenezte más volt szocialista országok, köztük Magyarország gyakorlatát. Ha elmarad a katarzis, akkor a probléma a felszín alatt tovább lappang, sőt elmérgesedik. A volt ügynökök és besúgók vezető beosztásokba kerülhetnek az új rendszerben is, és zsarolhatók lesznek a múltjukkal.


Ennek a véleményének sokszor hangot adott, egyszer éppen e sorok írójával beszélgetve, 1996 áprilisában, Berlinben. Felkészültsége és elhivatottsága imponáló volt e személyes találkozás alkalmával. Az idő őt igazolta.

Gauck hivatalánál fogva a kommunista bűnök feltárásán dolgozott, de ezt sohasem arra használta fel, hogy relativizálja, netán mentegesse a nácik bűneit. Nem volt ez új felismerés nála: egy rendőrspicli már 1982-ben azt jelentette róla, hogy templomi prédikációjában párhuzamot vont a nemzetiszocializmus és az akkori keletnémet rendszer között. Ez azért is figyelemre méltó, mert közismert, hogy a szülei a náci párt, az NSDAP tagjai voltak.

Inkvizítor vagy hazaáruló?

Az ifjú Gauck eredetileg újságíró szeretett volna lenni, mégis a teológiát választotta, mert az NDK-ban ez biztosította neki a legnagyobb viszonylagos függetlenséget az államhatalomtól. 1967-től lelkészként dolgozott, 1971-től szülővárosában, Rostockban. Néhány évvel később már külön odafigyelt rá az állambiztonság, majd megpróbálták beszervezni is, sikertelenül.

2012-es államfővé választása után nyilvánvalóvá tette, hogy nem közösködik semmiféle diktatúrával. Nem látogatott el Moszkvába, Putyin orosz elnökhöz, sőt még a szocsi téli olimpiára szóló meghívást is elhárította. Ankarába elment ugyan, de a török vezetésnek nem volt sok köszönet benne: egyetemi előadásában, török diákok előtt cseppet sem diplomatikusan bírálta Erdoğan elnök politikáját.

A szövetségi elnökként az ország egységét megtestesíteni hivatott Gauck népszerű volt, persze nem mindenki szerette. A kommunista utódpárt inkvizítornak nevezte, a szélsőjobbtól pedig csakhamar kiérdemelte a „hazaáruló” jelzőt. Tisztelgett az áldozatok előtt három jelképes helyszínen, ahol németek iszonyatos bűnöket követtek el a második világháború idején: a csehországi Lidicében, az ukrajnai Babij Jarban és a franciaországi Oradourban.

Egy baloldali liberális konzervatív

Elnökként is pártonkívüli maradt, „baloldali liberális konzervatívként” határozta meg politikai nézeteit. Talán különös, hogy a volt lutheránus lelkipásztor éppen a keresztény jelzőt nem használta; alighanem hite és jó ízlése nem engedte, hogy kérkedjen vallási hovatartozásával. Politikai krédóját két fogalom határozta meg: szabadság és felelősség.

Többször is bírálta a német kormányt és a politikai elitet, de nem vetette el a rendszer egészét. Emlékezetes alapvetése szerint a mai Németország „a legjobb és legdemokratikusabb, ami valaha létezett”.

Tizenkilenc évesen nősült, négy gyermeke született. Több mint három évtizeddel később különvált feleségétől, de hivatalosan azóta sem bontották fel házasságukat. A kilencvenes években a tekintélyes hamburgi Die Zeit hetilap munkatársával, Helga Hirschsel élt együtt. 2000 óta egy másik újságírónő, Daniela Schadt az élettársa: a külön élő feleség helyett ő lett Németország tényleges first ladyje, annak minden reprezentatív feladatával együtt – merőben szokatlan megoldás, de Gauck e tekintetben sem óhajtott megfelelni mások elvárásainak.

Szinte biztosan újraválasztották volna, de már tavaly közölte, hogy nem vállal újabb öt esztendőt az elnöki hivatalban. Nem meglepő döntés a 77 éves férfitól, aki sohasem a hatalmat vagy a pozíciót kereste, az államfői megbízatást is szolgálatnak tekintette. Kelet- és Közép-Európából nézve a Joachim Gauck iránti tisztelethez némi irigység társul.

Másodjára már Merkel jelölte

A pártonkívüli Gauckot először 2010-ben jelölték szövetségi elnöknek az akkor ellenzéki szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek képviselői, a váratlanul lemondott Horst Köhler helyére, de Angela Merkel kancellár és a kormánypártok (CDU, CSU, FDP) akkor még nem őt akarták államfőnek. Megválasztását ennek ellenére jó néhány konzervatív és liberális is támogatta, de a szavazást a harmadik fordulóban, csekély többséggel a koalíció jelöltje, Christian Wulff (CDU) nyerte.

Ám a volt alsó-szászországi miniszterelnök, aki Gauckkal ellentétben profi politikus volt, még két évet sem tölthetett az államfői hivatalban. Sorozatos botrányok rendítették meg a helyzetét, és amikor a hannoveri államügyészség hivatali hatalommal való visszaélés gyanújával kérte mentelmi jogának felfüggesztését, Wulff (is) lemondott.

Ekkor került ismét képbe a korábbi lelkész. Angela Merkel (CDU) kancellárnak kínos volt a Wulff-botrány; ezúttal olyan elnököt akart, akit jóval nagyobb többség támogat, és korrupciógyanús ügyei sincsenek. Gauckot minden parlamenti párt szívesen látta volna az államfői hivatalban, kivéve a Baloldali Pártot, az egykori keletnémet állampárt utódszervezetét.

A közvélemény-kutatások szerint Gauck széles körben népszerű volt a német társadalomban, a megkérdezettek csaknem 70 százaléka örült a jelölésének.

A német alkotmány értelmében külön erre a célra összehívott testület, a Bundesversammlung 2012. március 18-án nagy többséggel választotta meg a szövetségi köztársaság legfőbb közjogi méltóságának.
2015 szeptemberében _az akkor 75 éves Gauck lett az ország történetének legidősebb hivatalban lévő elnöke.

_ Utódjául a szociáldemokrata külügyminisztert, Frank-Walter Steinmeiert választották, aki március 18-án foglalja el hivatalát a berlini Bellevue kastélyban.