rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Orosz-török szövetkezés a terrorizmus ellen


Oroszország

Orosz-török szövetkezés a terrorizmus ellen

Átfogó felügyeletet igényel a szíriai tűzszünet – jelentette ki az orosz elnök, aki Moszkvában tárgyalt a török államfővel. Vlagyimir Putyin azt is kijelentette Recep Tayyip Erdogannal folytatott egyeztetései után, hogy a tűzszünet nagy részben Oroszország és Törökország közvetítésének eredménye.

- El kell fogadnunk azt a tényt, hogy nem tudunk egy terrorista csoportot felszámolni egy másik által. Országunk 35 éve harcol a terrorizmussal, jelenleg olyan szélsőséges csoportok az ellenségeink, mint a Kurdisztáni Munkáspárt, az Iszlám Állam és az an-Núszra Front – modta a török elnök.

- Oroszország mindig nagyon szigorúan lépett fel a terrorizmus minden formájával szemben. Bármi legyen is a terrorizmus vezérgondolata. Bármi legyen is az az eszme, amit ezek a terroristák követnek. Ez az alapvető álláspontunk és ez semmiképpen nem fog változni – tette hozzá az orosz elnök.

A két ország államfője gazdasági, kereskedelmi, idegenforgalmi együttműködésről is tárgyalt: ezek szorosabbra fűzésének szükségességét írásban rögzítették, külön kiemelve a beruházások és a jelentős projektek megvalósításának fontosságát.