rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Korán betiltásával fékezné a bevándorlást a holland szélsőjobb vezetője


Hollandia

A Korán betiltásával fékezné a bevándorlást a holland szélsőjobb vezetője

Betiltatná a Koránt Hollandiában Geert Wilders, a szélsőjobb oldali Szabadságpárt vezetője. Szerinte a muzulmánok szent könyve pont olyan veszélyes manapság, mint a maga idejében a Mein Kampf volt.

Az Euronews-nak nyilatkozva úgy indokolta kijelentését, hogy a tiltás jelentősége bár szimbolikus, mégis közvetlen hatást gyakorolna a bevándorlásra. Geert Wilders szerint a muzulmán bevándorlók számára kevésbé lenne vonzó ország Hollandia, így kevesebben érkeznének oda, hogy letelepedjenek.

- Ha rajtam múlna, ugyanúgy betiltanánk a Koránt Hollandiában, ahogy a Mein Kampfot. Mindenképpen szimbolikus jelentősége lenne, de direkt hatásai is lennének. Ha egy ország bevándorlási politikája szigorúbb, a bevándorlók inkább olyan országot választanak, ahol számukra megengedőbb a szabályozás – mondta Geert Wilders, a holland szélsőjobb oldali párt, a Szabadságpárt vezetője.

A hollandiai muzulmán közösség tagjai egy hétvégi gyűlésen osztották meg tapasztalataikat a szélsőségek erősödéséről. A megnyilvánulások nagy részét a populista hangulatkeltésre vezetik vissza.

- Az első kapitalista válságot 2008-ban szenvedtük meg, és azóta sem sikerült a foglalkoztatást teljes mértékben helyreállítani. A megélhetési nehézségek miatt az emberek sokkal feszültebbek, mint korábban, és dühüket könnyen fordítják a kisebbségek felé – mondta egy nyugdíjas professzor, Rudi Kunzel.

Miközben a felmérések szerint a kampányidőszakban egyre nő Wilders pártjának támogatottsága, elemzők rámutatnak, hogy ha egy párt sem lesz hajlandó koalícióra lépni a Szabadságpárttal, nem lesz esélyük a kormányalakításra.