rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Itt a Nintendo Switch: volt, aki 16 napig táborozott érte a bolt előtt


vállalat

Itt a Nintendo Switch: volt, aki 16 napig táborozott érte a bolt előtt

Videojáték-rajongók százai álltak sorban péntek hajnalban világszerte, hogy az elsők közt vehessék kezükbe a frissen piacra dobott Nintendo Switch konzolt.

A japán fővárosban hosszú sorok kígyóztak az utcán, az elektronikai üzletek előtt. Némelyik boltban nem is jutott mindenkinek, az egyik tokiói kereskedésbe például csak 300 darabot szállítottak, pedig jóval több is gazdára talált volna.

Egy megkérdezett japán fiatalember még időben érkezett, és azt mondta a riporternek, nagyon boldog, hogy hozzájutott az új játékhoz, mert kezdettől nagyon szereti a Nintendót.

Európában is nagy siker az új hibrid videojáték-konzol. Az első svéd vásárló 16 napig táborozott egy stockholmi bolt bejáratánál, hogy biztosan ne előzhesse meg senki.

Mint elmondta, ő is régi rajongója a Nintendónak, és arra számít, hogy egészen újfajta játékélményben lesz része a Switch-csel. Elvégre nem mindennap jelentkezik a cég vadonatúj termékkel – tette hozzá.

A Nintendo Switch azért hibrid, mert eredetileg otthoni játékra szánják, a tévé képernyőjéhez csatlakoztatva, de sok tulajdonsága inkább a hordozható konzolokra emlékeztet. Egy táblagépre hasonlít, amelyen két leválasztható kontroller található. A kijelző önmagában, hordozható eszközként is használható.

vállalat

Házkutatás az adóelkerüléssel gyanúsított Caterpillarnál