rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A budapesti olimpia ellen gyűjt aláírásokat a Momentum Mozgalom


Magyarország

A budapesti olimpia ellen gyűjt aláírásokat a Momentum Mozgalom

FRISSÍTÉS: Körülbelül 110 ezer aláírást gyűlt össze az első három héten. Újabb összesítést az akció végén, február 17-én pénteken közöl a Momentum.

Az ő jövőjét is veszélyezteti, ha Magyarország olimpiát rendez, állítja egy egyetemista. Hajnal Miklós ezért kampányol a 2024-es budapesti olimpia ellen, és alakított egyesületet a hozzá hasonló több mint száz diák, vállalkozó, üzletember, értelmiségi. 2017. január 19-től egy hónapon át gyűjt aláírásokat helyi népszavazás tartásáért a Momentum Mozgalom.

Hajnal Miklós, a tömörülés elnökségi tagja Oxfordban tanul, de az egyetemi évek után szeretne idehaza élni. Ezért fél attól, hogy Görögországhoz hasonlóan gazdaságilag összeroppan Magyarország is, ha olimpiát rendez. A játékokra szánt százmilliárdokat inkább az egészségügyre, az oktatásra, a közlekedésre, a lakhatásra és a megélhetésre költené. Interjú.

- Nagy kihívás összegyűjteni 138 ezer aláírást egy hónap alatt?

- Az a kihívás, hogy a népszavazási kezdeményezés, amit beadtunk, az helyi, azaz budapesti népszavazás, így csak az 1 millió 340 ezer budapesti szavazótól kérhetünk érvényes aláírást. Ráadásul 30 nap alatt kell teljesítenünk, míg egy országos kezdeményezésnél 120 nap járna.

- Akkor a budapesti szavazók több mint tíz százalékának az aláírását kell megszerezniük.

- Mi még többel számolunk, szeretnénk 180 ezer aláírást gyűjteni. Amikor hitelesítik az íveket, akkor egy ékezethiba miatt is érvényteleníthetnek neveket, ezért arra törekszünk, hogy mindenképp maradjon az ellenőrzés után is 138 ezer érvényes aláírás. Azok írhatják alá az íveket, akiknek budapesti az állandó lakcímük, illetve bejelentett tartózkodással élnek albérletben.

- A budapesti olimpiáról szóló országos népszavazási kezdeményezéseket elutasította a kúria. Az önök helyi kezdeményezésének mi a jogi alapja?

- Az olimpiai pályázatot a budapesti közgyűlés adta be, így a helyi népszavazás jogos kezdeményezés. Más nagyvárosokból van példa arra, hogy helyi népszavazási kezdeményezést követően állt el az olimpia rendezésétől a pályázó.

- Van különbség, hogy a Boráros vagy a Batthyány térre állnak ki?

- Körülbelül 25 pulttal települünk ki Budapest forgalmas helyeire. Több statisztika elemzésével igyekszünk megtalálni a város azon részeit, ahol a legnagyobb valószínűséggel kerülhetünk kapcsolatba az olimpia megrendezésével szkeptikus vagy a népszavazás eszméjét támogató emberekkel. Ez összetettebb annál, mint megszólítani a fiatalokat vagy az időseket, a jobb vagy bal oldaliakat. Emellett ugyanúgy fogunk kopogtatni, mint a választások előtt szokás. Amikor sokan otthon vannak, akkor ez hatékony lehet, és a törvény lehetőséget ad rá.

- Ma már az interneten zajlik a közbeszéd, önöknek viszont golyóstollal írt aláírásokat kell gyűjteniük.

- Azért az íveket feltöltjük a netre, és a nolimpia.com weboldalunkról bárki letöltheti, kinyomtathatja, és tollal kitölthetheti a családjával, barátaival, kollégáival vagy a szomszédjaival.

- A külföldön tartózkodó budapesti szavazók aláírásait is gyűjtik?

- Az online lapokat ők is kinyomtathatják, és az aláírt papírt elküldhetik nekünk.


Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja

- Miért gondolják úgy, hogy Magyarországnak nem szabad olimpiát rendezni?

- Rendszerint az érzelem vezeti azokat, akik a budapesti olimpia megrendezését szeretnék. Akik általában az olimpia ellen kampányolnak, racionalitásból teszik. Nem tudjuk, hogy mennyire fognak elszállni a költségek, de a több száz milliárd forintból több ezer milliárd is lehet, ha az összes beruházást, a rendezési és biztonsági költségeket egybeszámítjuk a végén. A GDP-hez viszonyítva ez rendkívül drága Magyarországnak, a pénzen túl pedig helyrehozhatatlan környezeti és műemléki károkat is okozhat a budapesti olimpia. Legjobb példa a mountain bike pálya, a helyszín kiválasztása megmutatta, hogy a kockázatok valósággá válhatnak. Korrupciós kockázatok is vannak, ahogy az Állami Számvevőszék írta. A biztonsági költségekkel pedig nem is számol az előzetes hatástanulmány.

- Önök milyen számokat kommunikálnak a budapesti olimpiáról, ha egy érdeklődő odamegy az aláírásgyűjtő pultjaikhoz?

- Önmagában elég azt a számot venni, amit a megvalósíthatósági tanulmány is állít, ez 774 milliárd forint. Ha nem is szállnának el a költségek, akkor is elkölthető hasznosabban ez a majdnem nyolcszáz milliárd. Mi öt területet emelünk ki, ahonnan hiányzik a pénz Magyarországon: az egészségügy, az oktatás, a közlekedés, a lakhatás és a megélhetés.

- Mit mondanak majd azoknak az érdeklődőknek, akik azt kérdezik, hogy mire alapozzák, hogy az olimpia költségei elszállnak?

- Az úszó vébé megrendezése mutatja, hogy a gyakorlatban négyszeresére is emelkedhetnek a költségek, amire megvalósul a teljes projekt. Azt mondani sem kell, hogy ha az olimpiára tervezett csaknem 800 milliárdos költség emelkedik négyszeresére, ahogy az úszó vébénél, az elviselhetetlen gazdasági terhet jelentene az országnak. Persze az úszó vébé költségeit akkor lehet majd összesíteni, ha már vége lesz. Még akár tovább emelkedhet, ez a legfrusztrálóbb az egészben, hogy nem tudja az ember, mikor áll meg a kiadások növekedése.

- Kivetíthető az olimpiára a 2017-es budapesti úszó vébé tapasztalata?

- Az úszó vébé megrendezésétől függetlenül már most látszik az olimpiai költségek emelkedése. Még csak a pályázati időszakban tartunk, de már most megemelték a pályázatra vonatkozó költségvetéseket, így a marketing költségeket, a tanácsadási költségeket és így tovább. Tehát már most túlköltekezünk, pedig még meg sem kaptuk a rendezés jogát.

- Elemzők egy része szerint Görögország az athéni olimpia megrendezése miatt rokkant meg gazdaságilag, más elemzők szerint viszont a görög adófizetési morál annyira alacsony, hogy nem folyik be elég bevétel az államhoz a polgároktól.

- Ebben nem tudok igazságot tenni, de az tény, hogy az olimpiai túlköltések hozzájárultak ahhoz, hogy növekedjen a görög államadósság. Még ha kevésbé is adóznak a görögök, kevesebb adósságot kevés adóból is könnyebb lenne visszafizetni. Ezért gondolom úgy, hogy az athéni olimpia hozzájárult a görög csődhöz.

- Miért létesülnének nálunk is olyan beruházások, mint Görögországban, ahol romos, elgazosodott stadionokat, szétrohadt medencéket, málló építményeket látunk a 2004-es olimpia hagyatékaként? Budapesten nem készülhetnek olyan létesítmények, amik a jövőben is hasznosak maradnak?

- Magyarországon nem válik nemzeti sporttá a baseball vagy a vadvízi evezés, de a pályakerékpár sem. Az olimpiához pedig velodrome-ot is terveznek építeni. Ezek szükségtelen, drága létesítmények. Ami az infrastrukturális beruházásokat illeti, azok is csalókák. Az olimpia megrendezéséhez nem olyan infrastrukturális fejlesztések szükségesek, mint amikre a mindennapokban a városnak szüksége van. A sportesemények helyszíneire célirányosan kell utaztatni százezreket heteken keresztül, míg a várost a budapestiek egészében használják a mindennapokban.

- Elvehető-e a budapesti olimpia rendezésének élménye a sportot szerető magyaroktól, és azoktól az olimpiai sportágakban sikeres élsportolóktól, akik így hazai pályán versenyezhetnének?

- A nemzet összekovácsolódásához nem feltétlenül szükséges egy olimpia. Nagyon erős nemzeti összetartozást élhettünk meg akkor is, amikor kivetítőkön néztük a foci ebét. Ugyanezt az örömünnepet megélhetjük az olimpikonjainkkal úgy is, ha nem költünk el százmilliárdokat a rendezésre. Nem azt emelném ki, hogy mit veszítünk, ha nemet mondunk az olimpiára, hanem azt, hogy mit veszítünk, ha megrendezzük Budapesten. Akinek vannak rokonai, szerettei a kórházban, az megtapasztalta, hogy az egészségügy fejlesztése nélkül nem reménykedhet abban, hogy hosszú ideig együtt lehet azokkal, akik igazán fontosak. De mondok mást. Azok a százezrek, akik az utóbbi években mentek külföldre, biztos, hogy már soha többet nem jönnek haza, ha összeomlik a magyar gazdaság, és nem lesz hova hazajönni.

- Önnek van angol mobilja, ahogy az e-mailjén látom, tehát ön is külföldön él?

- Oxfordban tanulok, végzős vagyok filozófia-politológia-közgazdaságtan szakon, de az egyetem után szeretnék hazajönni. A mozgalomban a tagok ötöde él vagy élt, tanult külföldön, viszont sokan szeretnénk hazahozni azt a tudást, azokat a best practice-eket, amiket külföldön tanultunk. A budapesti olimpiát is ezért ellenezzük, mert azt látni szerte a világban, hogy egy ilyen költséges eseményt nem tudnak sikeresen megrendezni a Magyarországhoz hasonló méretű és gazdasági teljesítményű országok. Szeretnék hazajönni, de a budapesti olimpia megrendezése az én jövőmet is veszélyezteti, ha belerokkan az ország.

világ

Nem tudják megfékezni a brazil börtönháborút