rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Sikerült kiűzni a moszuli egyetemről a dzsihadistákat


Irak

Sikerült kiűzni a moszuli egyetemről a dzsihadistákat

Forró téma További hírek erről: Moszul

Sikerrel bejutottak a moszuli egyetem épületébe az iraki hadsereg különleges egységei. Az iraki erők a héten jelentették be, hogy sikerült elérniük a Tigris folyót, csütörtökön pedig a várost északról és keletről ostromló csapatoknak sikerült egyesülniük. A hadsereg szerint az egyetem “bevétele” fontos taktikai siker a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni harcban.

- Az egyetem rendkívül fontos bástyája volt az Iszlám Államnak. Tény, hogy felszerelésük itt van, remekül fejlett bázisaik itt vannak, érthető, hogy próbálnak ragaszkodni a területhez, de erőink sikerrel jártak és kiszorítják őket – mondta az iraki terrorellenes szolgálat parancsnoka.

A kormányerők azt gyanítják, hogy a dzsihadisták a létesítmény laboratóriumában vegyi fegyvereket állítottak elő.

Moszult 2014-ben szállta meg a terrorszervezet, a hadsereg 2016 őszén indított műveletet a város visszafoglalására.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Kuba

Amerikai stop a kubai bevándorlóknak