rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Párizs: egyelőre Fillon a legesélyesebb elnökjelölt


Franciaország

Párizs: egyelőre Fillon a legesélyesebb elnökjelölt

Megtartották programadó beszédüket a francia elnökválasztás legesélyesebb jelöltjei.

A szélsőjobb Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen kijelentette, hogy készen állnak a megmérettetésre, és arra is, ami azután következik. A maga részéről tudja, hová tart, és hogyan akar oda eljutni. Emberközpontúbb és emberközelibb elnökségre készül.

Szerdai beszédében azt mondta, látott elég tétova jelöltet, akik feltűntek, majd eltűntek. Látott elnököket, akik nekifutottak, de aztán megrogytak, elnökségük annyi nyomot hagyott a politikában, mint egy csuklás. Ezekből ők tanultak, úgyhogy a kampányuk feszes lesz, szervezett és kézben tartott, hogy aztán ez Franciaországban is így legyen – mondta Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke.

A szocialisták hét jelöltje közül az előválasztáson legesélyesebb volt kormányfő, Manuel Valls állítja, hogy tervezett reformjai nem mérnek majd elviselhetetlen terhet a franciákra. Ugyanakkor a mostaninál hatékonyabb állami segítséget ígér azoknak, akik rászorulnak.

Amikor a múlt hónapban lemondott a miniszterelnökségről, azt mondta, teljes mértékben egyetért mindazzal, ami Francois Hollande elnöksége idején, vagyis 2012 óta történt Franciaországban. Számára ez az időszak a felelősségtudatot példázza. De most, hogy elnökjelölt lett, szeretne nagyot álmodni, és ehhez szabadságra van szüksége.

Elemzők szerint ha most lenne az elnökválasztás Franciaországban, azt a Republikánusok jelöltje, a franciák egy korábbi miniszterelnöke, Francois Fillon nyerné annak ellenére, hogy nem titkolja, fájdalmas megszorításokra készül.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Törökország

Erdogan: a terroristák egymás ellen akarják fordítani a törököket