rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Útja felén jár Fidel Castro gyászmenete


Kuba

Útja felén jár Fidel Castro gyászmenete

Elhagyta Santa Clarát az a gyászmenet, amely Fidel Castro hamvait szállítja a forradalmárból lett diktátor végső nyughelyére, Santiago de Cubába.

A kubai forradalom legendás parancsnoka, aki aztán majdnem fél évszázadig volt a szigetország keménykezű diktátora, 90 éves korában, múlt hét pénteken éjjel halt meg Havannában.

Egy fiatalember az út mentén összegyűlt sokadalomból azt mondja, hogy Castro sosem lesz halott, hiszen éltetni fogják elvei, eszméi, amelyek tovább élnek a kubaiakban. Már sosem múlik el az a pillanat, amikor Castro és Che Guevara találkoztak ott, Santa Clarában, hogy aztán összefogjanak, és felszabadítsák a népet.

Egy asszony pedig arról beszélt ugyanott, hogy Fidel az ő legyőzhetetlen parancsnokuk, aki a szabadság, az emberiség iránti szeretet jelképe a szegények, az elesettek, az összes nincstelen ország számára.

A forradalom győzelme, 1959 óta kubaiak százezrei menekültek el a szigetországból – többségük az Egyesült Államokba.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Putyin: barátokra van szükségünk, nem ellenségekre