rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Hogyan lehet túlélni egy repülőbalesetet?


világ

Hogyan lehet túlélni egy repülőbalesetet?

A légi katasztrófák továbbra is rendkívül ritkák, a repülőgép az egyik legbiztonságosabb közlekedési eszköz.

Szakértők szerint nagyobb a valószínűsége annak, hogy valaki balesetet szenved, mikor a repülőtérre megy kocsival, mint repülés közben.

A TÚLÉLÉS ESÉLYEI:

A statisztikák szerint 1,2 millió járatból egy zuhan le, vagyis 55 ezer éven át minden nap repülni kellene, hogy ez bekövetkezzen.

A közhiedelemmel ellentétben eléggé jó esély van egy katasztrófa megúszására, főként az olcsóbb üléseken.

A balesetet szenvedett repülőkön általában az utasok 95 százaléka nem hal meg.

Az amerikai közlekedési minisztérium honlapján összehasonlították a kockázatokat. Általában 138 halálos áldozata van a civil repülőbaleseteknek évente, míg több mint 36 ezren halnak meg autóbalesetben és 5 ezren kamionos karambolban.

Még munkahelyi balesetekben és áramütés miatt is többen vesztik életüket, mint légi katasztrófában (évente 5800-an, illetve 410-en).

MÓDSZEREK A TÚLÉLÉSRE:

1. Öltözzön kényelmesen
Minél jobban fedettek a testrészei, annál kevésbé van kitéve sérüléseknek. Viseljen hosszú nadrágot és hosszú ujjú pólót és olyan cipőt, amelyben könnyű mozogni.

2. Üljön a gép hátuljában
Azoknak, akik a gép farkának közelében ülnek, 40 százalékkal több az esélyük a túlélésre, mint azoknak, akik az első sorokban utaznak.

3. Olvassa el a biztonsági útmutatót, és figyelje a stewardessek utasításait

4. Ne aludjon felszállás és leszállás közben, mert akkor a legnagyobb a balesetek valószínűsége

5. Tartsa bekapcsolva biztonsági övét
Minden centiméter, amennyivel a kelleténél lazábban van bekötve, triplájára növeli a G-erőt, amelyet tapasztal zuhanás közben.

6. Készüljön föl
Próbálja meghatározni, milyen helyen érnek majd földet: pl. ha vízen, akkor fújja föl mentőmellényét, ha hideg helyen, akkor vegyen föl meleg ruhát.

7. Szorítsa magát az előtte lévő üléshez
Hajtsa le a fejét, és karjait tegye a fejéhez. Ha az ön előtt lévő ülés elég közel van, akkor tenyerébe téve szorítsa oda a fejét.

8. Vegye föl az oxigénmaszkot, mielőtt másokon segít

9. Óvja magát a füsttől
A tűz és a füst okozza a legtöbb halálesetet. Fedje be ruhával az orrát és a száját, hogy ne szívja be a mérgező anyagokat. Felszállás előtt számolja meg, hány sornyira van a legközelebbi kijárattól.

10. Szálljon ki a gépből, mihelyt lehetséges

11. Hagyja hátra csomagjait
Ne próbálja megmenteni cuccait, az csak lassítja a menekülést.

12. Kerüljön legalább 150 méterre a roncstól
Ha elhagyatott helyen vannak, az a legjobb, ha a gép közelében marad, amíg a mentőkre várnak. Robbanásveszély miatt azonban ne legyen a repülő közvetlen közelében. Ha vízre érnek, ússzon távolabb a roncstól.

Tovább tippek:

http://www.wikihow.com/Survive-a-Plane-Crash

http://www.telegraph.co.uk/travel/news/How-to-survive-a-plane-crash/

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Holokauszt orosz jégen