rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tv-viták után: befellegzett Trumpnak vagy sem?


Insight

Tv-viták után: befellegzett Trumpnak vagy sem?

Az amerikai elnökválasztási kampány alatti három televíziós vita véget ért. Az Euronews Lyoni központjában a csatorna washingtoni tudósítójával, Stefan Grobéval tekintették át együtt, mi is hangzott el.

Sok politikai elemző szerint Donald Trumpnak kellett megnyernie a vitákat, hogy behozza hátrányát. Mi a jelenlegi állás? Megváltoztathatja még a felállást, vagy számára itt ért véget a küzdelem?

- Úgy hiszem, mindkét jelölttől az eddigi legjobb szereplést láthattuk. Ami Trumpot illeti, neki ez is kevés. Neki ugyanis értelmiségi nők szavazótáborát kellene meggyőznie, azt a tábort, amely drámaian átcsúszott Clinton mögé, különösen az elmúlt hónapokban, a nőkre tett megjegyzéseinek köszönhetően. Azzal, hogy “mocskos nőnek” titulálta Clintont az este, azzal sem egy philadelphiai anya, sem egy indianapolis-i nagymama szívét nem nyerte meg, az is biztos. Szóval, hogy véget ért-e számára a történet? Valószínűleg igen.

Az amerikai média szerint azzal, hogy egyszerűen nem hajlandó megmondani, elfogadja-e a választások eredményét majd, kvázi politikai öngyilkosságot követ el. Ezzel az állásfoglallással akár még az alapszavazótáborát is elveszítheti?

- Ez jó kérdés. Nem gondolnám, hogy az alaptábor kihátrálna mögüle, hiszen ők szilárdan hisznek mindabban, amit mond. Az első perctől kezdve egy manipulált politikai rendszert emleget. Nézzük meg, kik támogatják őt. Kétkezi munkások, többségük minimális iskolai végzettséggel rendelkezik. És fontos, hogy férfiak. Olyanok, akik kitaszítottnak érzik magukat, és ezért az amerikai elitet teszik felelőssé. De egy választást nem lehet iskolázatlan fehér férfiakkal megnyerni. Ők ugyan kitartanak mellette, de mindenki más menekül tőle.

Túl a televíziós vitákon, mire fókuszál a két jelölt a kampány hátralévő három hetében?

- Arra, hogy az őket mindenek felett respektáló bázisukat mozgósítsák. Ez az, ahol Clinton stábjának masszív terepmunkája leginkább érzékelhető. Clintonnak tízszer több helyi szervezete van mint Trumpnak, és ezek folyamatos kapcsolatban vannak a helyiekkel, és azt gondolom, hogy ez óriási különbség, ez fogja eldönteni.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

automata fordítás

Insight

Feszült elnökjelölti vita az Egyesült Államokban