rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Lehet, hogy Trump megóvja majd a választási eredményt?


Amerikai Egyesült Államok

Lehet, hogy Trump megóvja majd a választási eredményt?

Érdekes fordulatot hozott az amerikai elnökjelöltek utolsó tévévitája.

Megtörténhet, hogy a republikánusok jelöltje, Donald Trump megóvja az elnökválasztás eredményét.

Legalábbis ez derült ki abból, hogy sem igent, sem nemet nem mondott a vonatkozó kérdésre.

A moderátor úgy fogalmazott, hogy fenntartások nélkül elfogadja-e majd az eredményt.

Majd eldöntöm, ha eljön az ideje – így hangzott a válasz. Trump szerint szomorú, hogy a média hazudik és korrupt, miközben egyébként annyira csodálatos. A New York Times közölt egy nagyon érdekes cikket erről – magyarázta. Azt írják, hogy őket ez már egyáltalán nem érdekli. Ha valami már nem érdekli az embert, és mégis ír róla, az átverés. Megfertőzik az emberek fejét. De szerinte az emberek átlátnak a szitán.

Hillary Clinton ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy amerikai elnökjelölt erre a kérdésre még sosem mondott nemet.

A kérdést egyébként az indokolja, hogy Trump napok óta a választási csalás lehetőségét elemzi.

Ami az amerikai külpolitikát illeti, Trump finoman szólva jócskán változtatna a mostani stratégián.

Az orosz államfőről azt mondta, semmi nyomát nem látja annak, hogy tisztelné ezt a személyt – és egy mozdulattal jelezte, hogy Clintonra gondolt.

Clinton azzal vágott vissza, hogy Putyinnak báb kell Washingtonban, ezért támogatja Trumpot, aki az ő vonalát nyomja.

Az abortuszkérdésben, a migrációval kapcsolatban vagy a fegyvertartás szabályait illetően mindketten ismert álláspontjukat hangoztatták.

Az idő előre haladtával maradt a kölcsönös vádaskodás, durva személyeskedés.

Clintont nem szabadott volna indítani – mondta Trump. Nagyon, nagyon súlyos bűncselekménnyel gyanúsítják. Hiba volt beengedni őt a ringbe, pláne nem mindazzal, amit az emailjeivel és sok minden mással művelt – tette hozzá.

Donald Trumpnak jókora lemaradást kellett behoznia a szerda esti tévévitán. A héten 7 százalékponttal állt rosszabbul, mint riválisa, a demokrata Hillary Clinton.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Ukrajna:novemberben meglesz a minszki ütemterv