rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újabb észak-koreai rakétakísérlet


Észak-Korea

Újabb észak-koreai rakétakísérlet

Észak-Korea három ballisztikus rakétát bocsátott fel, az ország keleti partvidékén a tengerbe csapódtak – közölte a dél-koreai hadsereg.

A fővárostól, Phenjantól délre indították őket.

Április óta Észak-Korea többször tesztelt ilyen rakétákat, mindegyik a Japán-tengernél ért vizet.

A japán védelmi miniszter szerint az, hogy a rakéták szinte ugyanott csapódtak be, mint a múltkor, azt jelzi, hogy lényegesen javult az észak-koreai technológia.

A tesztet feltehetőleg erődemonstrációnak szánták, és a G20-csoport kínai csúcstalálkozójára időzítették.

Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea is elítélte az észak-koreai akciót, hangsúlyozva, hogy Phenjan megszegi az ENSZ rakétakísérleti tilalmát, és fenyegeti a térség békéjét.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Tömegtüntetések Temer ellen