rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Brüsszel és Ankara viszonya is téma a pozsonyi külügyi csúcson


Törökország

Brüsszel és Ankara viszonya is téma a pozsonyi külügyi csúcson

Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság alelnöke is megérkezett a 28 uniós külügyminiszter pozsonyi értekezletére.

A főbb témák között szerepel Törökország és az Európai Unió viszonya. Az egyeztetések Ömer Çelikkel, az európai ügyek török miniszterével is folynak.

Az európai politikusoknak nehéz lesz úgy számon kérni az emberi jogok érvényesülését Ankarától, hogy az ne rontsa a diplomáciai viszonyt.

- Sikerült végigkísérnünk Törökországot az úton, ami mentén vizsgálandó, hogy az általa életbe léptetett rendkívüli állapot teljes összhangban áll-e saját vállalásaival, illetve az Európai Tanács alapelveivel és értékeivel. Vagyis ezáltal az Európai Unió elveivel és értékeivel, hiszen Törökország tagjelölt – monda Mogherini.

Törökország ragaszkodik ahhoz, hogy polgárai vízummentességet kapjanak az Európai Unióba, ellenkező esetben Ankara kész kihátrálni a márciusban kötött migrációs egyezségből.

Brüsszel hangoztatja, hogy ennek feltétele, hogy ne folytatódjon a júliusi sikertelen puccskísérlet gyanúsítottjaival szembeni tömeges megtorlás Törökországban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

A kínai elnök szerint reformok gyorsíthatják a lassuló növekedést