rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Erdogan egyre kínosabb választás elé állítja az Európai Uniót


Törökország

Erdogan egyre kínosabb választás elé állítja az Európai Uniót

Kedden Szentpéterváron találkozik egymással Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök, mely új lapot nyithat a két ország utóbbi időben fagyos, már-már ellenséges viszonyában.

A kétoldalú kapcsolatok azután váltak feszültté, hogy tavaly november 24-én az orosz légierő Szuhoj bombázóját lelőtték a szíriai határ közelében.

Moszkva ezután szankciókkal sújtotta Törökországot, de a júliusi puccskísérlet sok mindent átértékelt; Ankara nem csak fontos gazdasági, hanem kiemelt politikai partnere is Oroszországnak.

- A meghiúsult államcsíny után Putyin az elsők között hívta fel Erdogant, hogy a demokratikusan megválasztott török vezetést biztosítsa feltétlen támogatásáról – mondta el Emre Ersen, a török-orosz kapcsolatok szakértője.

Törökország szövetségesei és NATO-partnerei, az Egyesült Államok és az Európai Unió kivártak. Majd sokkal inkább a puccs utáni megtorlást, mint magát az akciót ítélték el.

A keddi találkozón Erdogan igyekszik majd a közös érdekek mentén közelíteni Putyinhoz. A középpontban a szíriai válság megoldásának kérdése áll majd. Persze ez is vékony jég, hiszen a két ország alapvetően eltérő álláspontot képvisel: míg Moszkva támogatja Aszad elnököt, addig Ankara kiszorítaná őt a hatalomból.

Moszkvát – úgy tűnik – kevéssé érdekli Brüsszel egyre kínosabb helyzete. A menekültügyi megállapodás miatt az Európai Uniónak szüksége van egy tekintélyelvű, már-már diktatórikus rendszert kiépítő Erdoganra is.

Az uniós vezetők óva intik a török elnököt a halálbüntetés visszaállításától. Jelezték, az évek óta tartó, de döcögő csatlakozási tárgyalások végét is jelentené egy ilyen lépés. Erdogan viszont az alku felrúgásával revolverezi Brüsszelt. Nem titkolja, számára ez egyszerű üzlet.

- Ha nem teljesítik a feltételeinket, akkor nem fogjuk visszafogadni a migránsokat. A vízummentességnek már július 1-jén hatályba kellett volna lépnie – jelentette ki az isztambuli milliós erődemonstráción vasárnap.

- A nemzeti függetlenség és önrendelkezés mindenek felett… Ha a nép halálbüntetést akar, akkor a politikai pártoknak ezt kell tenniük – mondta még hívei előtt.

Moszkva és Ankara kibékülése, valamint egy újabb menekültáradattól való félelem nem hozta kedvezőbb alkupozícióba Brüsszelt…

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

A vonatajtók miatt sztrájkolnak a londoni vasutasok