rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Aj Vej-vej filmet forgat a menekültválságról


le mag

Aj Vej-vej filmet forgat a menekültválságról

Együttműködésben a

A világhírű kínai ellenzéki művész legújabb tervéről április 27-én beszélt a berni Paul Klee Központban megnyílt Kínai suttogók című kortárs képzőművészeti kiállítás sajtótájékoztatóján.

- Dokumentumfilmet forgatunk; már legalább 600 órányi anyagot rögzítettünk. Több száz interjút készítettem. politikusokkal, menekültekkel, papokkal, önkéntesekkel, olyanokkal, akik közvetlenül is érintettek a válságban – mondta a művész.

A politikai aktivistaként is jól ismert Aj Vej-vej, aki több ízben is erőteljesen kritizálta a kínai kormány emberi jogi gyakorlatát, jó ideje a menekültkrízisre koncentrál. Berlinben a leszboszi önkormányzattól kapott, a menekültek által hátrahagyott mentőmellényekből állított emlékművet, egy prágai kiállításon pedig szimbolikus gesztusként takarókkal borította be a szobrokat.

Az utóbbi hónapokban többször is járt Leszbosz szigetén és a görög-macedón határon fekvő Idemeniben. Ottani élményei és az európai politikusok reakciói késztették arra, hogy elkészítse ezt a filmet.

- Nagy a szűklátókörűség, és egyúttal sajnos azt kell mondjam, hogy Európa nem lép fel egységesen. Nem áll ki az emberi értékek és hitek mellett, senki nem bízik a másikban, nagyon elszomorító a helyzet – nyilatkozta márciusban Idomeniben.

A film jövőre készül el, AJ Ve-vej munkatársai folyamatosan dolgoznak Görögországban és más helyszíneken. Az ellenzéki aktivista tavaly nyáron kapta vissza útlevelét a kínai hatóságoktól. Jelenleg Berlinben él.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

le mag

Tanita Tikaram új albuma: Closer to the People