rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Törökország: őrizetbe vettek egy holland újságírót, mert rosszat írt Erdoğanról


Törökország

Törökország: őrizetbe vettek egy holland újságírót, mert rosszat írt Erdoğanról

Őrizetbe vettek, majd másnap szabadon bocsátottak egy holland újságírót Törökországban, mert a Twitteren és újságcikkekben sértegette Recep Tayyip Erdoğan török elnököt. A török származású Ebru Umar egyik írásában megalomán diktátornak nevezte az államfőt.

- Az egyetlen dolog amit tudni akartak, hogy mit tweeteltem, és milyen eszközről. Semmi mást nem kérdeztek, és nem is válaszoltak az én kérdéseimre. Egyik rendőrkapitányságról a másikra vittek. Egy éjszaka alatt három helyen is voltam. Ez ostobaság. Meg akartak félemlíteni, ez az egész semmi másra nem volt jó – mondta.

A török hatóságok megtiltották az újságírónak, hogy elhagyja Törökországot. Ebru Umar hétfőn azt írta a Twitteren, hogy valaki betört amszterdami lakásába.

A napokban szimpátiatüntetést tartottak a tényfeltáró újságírók mellett az egyik isztambuli bíróság előtt, miközben az épületben két kémkedéssel vádolt ellenzéki újságíró ügyét tárgyalták.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Emberségre szólított fel a jordán királyné menekültügyben