rendkívüli hír

Lyukasóra a közoktatásért

Élőlánc, polgári engedetlenség, ultimátum - reggel sok helyen elmaradt az első óra. Pukliék a saját platformjukban tárgyalnának, a kormány marad a Közoktatási Kerekasztalnál. Újabb akció jöhet.

Éppen ezt olvassa:

Lyukasóra a közoktatásért

Betűméret Aa Aa

Kétszázötven magyarországi iskolánál tiltakoztak polgári engedetlenséggel a tanárok az első tanóra megtartása helyett. A budapesti Teleki Blanka Gimnáziumnál a pedagógusok mellett sok szülő, nagyszülő és diák is tüntetett egyebek mellett a központosított oktatás, valamint a tanárok és a gyerekek túlterhelése ellen. Pukli István, a Teleki igazgatója a március 15-i pedagógustüntetésen jelentette be, hogy ultimátumot ad Orbán Viktornak a bocsánatkérésre, és ha ez nem történik meg, március 30-án polgári engedetlenségi akcióra készülnek.

- Mi úgy gondoltuk, hogy a diákságot is valaki képviselhetné, legalább egy minimális csoport, hallottuk, hogy más iskoláknál is ott vannak, ott állnak a tanáraik mellett, mi is ezért jöttünk ki – mondta az iskola egyik tanulója.

- Én az unokáimért jöttem. Hat unokám van, a hetedik most nemsokára fog megszületni, szeretném, hogyha olyan oktatási rendszerben részesülnének, amely az életre készíti fel őket – mesélte az Euronewsnak egy nagymama, aki szerint a már iskolás korú unokáinak rengeteg felesleg dolgot kell megtanulniuk, fáradtak, és még játszani sincsen idejük.

Több iskolánál élőláncot alkottak a résztvevők. A megmozdulás szervezői felszólították a kormányt, hogy üljön le tárgyalni a Civil Közoktatási Platformmal az oktatási rendszer átalakításáról. A kormány azonban továbbra is a Közoktatási Kerekasztalt javasolja a tárgyalásokra, amit a tüntetők nem fogadnak el.

- Nem szeretnénk külön tárgyalásokat folytatni valakivel, a Köznevelési Kerekasztal annak a fóruma, hogy a nyilvánosság előtt, minden érintettel együtt tárgyaljunk, tehát őket szeretettel várjuk továbbra is a kerekasztalra, el kell jönni, és meg kell mérni azokat az ötleteket, amik ott vannak, ott ugyanolyan szakemberek ülnek – mondta sajtótájékoztatóján Palkovics László.

Az oktatási államtitkár azt is mondta: nem ért egyet az ilyen jellegű tiltakozásokkal, de a tanárokat nem éri majd emiatt semmilyen retorzió, csak be kell pótolniuk az elmaradt órákat.

A szervezők két hetet adtak a kormánynak arra, hogy érdemi előrelépés történjen, ellenkező esetben újabb akciókat szerveznek.