rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Fukusima: Matsumura Naoto az állatok őrzője


Japán

Fukusima: Matsumura Naoto az állatok őrzője

A fukusimai katasztrófa öt éves évfordulójára emlékeztek Japánban. Az erős földrengés és szökőár miatt bekövetkezett nukleáris katasztrófa volt a második legsúlyosabb, az 1980-as évekbeli csernobili atomerőmű robbanása után.

Matsumura Naoto a szerencsétlenség egyik túlélője, aki azért tért vissza a tragédia helyszínére, hogy gondoskodjon az itt maradt állatokról, amik különben mind éhen halnának.

- Amíg itt vagyok, addig nem éheznek. Eleinte nem sokat gondolkodtam ezen, és nem számítottam rá, hogy öt éven keresztül ezt csinálom. Ezek élőlények, nem teheted meg, hogy egyszer adsz nekik enni, aztán itt hagyod őket – mondta Matsumura Naoto.

Ma ő az egyetlen lakosa egy korábban virágzó, 16 ezres közösségnek.

- Itt senki sem garantálja a biztonságodat. Azt mondták, a sugárzás szintje alacsony, nem kell aggódnunk. Viszont, ha bármi történik, biztos nem ismerik el, hogy a sugárzás miatt van. A kormány úgy gondolja, hogy ha ők megteszik a kötelességüket, feltakarítják az utcákat, kórházakat és hoteleket építenek, akkor az az emberek baja, ha nem térnek vissza – mondta Matsumura Naoto.

A katasztrófa nyomainak eltüntetése, a romok és a roncsok eltakarítása sem hozta meg az emberek kedvét, hogy visszaköltözzenek elhagyott otthonaikba.

Úgy néz ki, egyelőre Matsumura Naoto marad Fukisima egyetlen lakója, az állatok őrzője.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Dánia: embercsempészek lettek, pedig csak segíteni akartak