rendkívüli hír

A WADA-sok szerint Sarapovának nem lehet mentsége

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetői is reagáltak Marija Sarapova pozitív doppingtesztjének hírére. Az egykori női világelső

Éppen ezt olvassa:

A WADA-sok szerint Sarapovának nem lehet mentsége

Betűméret Aa Aa

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetői is reagáltak Marija Sarapova pozitív doppingtesztjének hírére.

Az egykori női világelső teniszező hétfőn, Los Angelesben jelentette be, hogy pozitív tesztet produkált az ausztrál nyílt nemzetközi teniszbajnokságon, amit egy általa évek óta szedett gyógyszer okozott.

A Meldonium tavaly még nem volt fenn a doppinglistán, januártól azonban már igen, Sarapova ezt nem vette figyelembe.

- Nehéz lenne azt mondani, hogy ez az eset a jéghegy csúcsa, mert az inkább a Meldoniummal kapcsolatos pozitív doppingtesztek száma. Úgy látszik, a világ bizonyos részein a szert rendszeresen drogként használják, de lebuknak vele, azaz a rendszer működik – mondta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség elnöke, Craig Reedie.

A nemzetközi szervezet előző elnöke szerint nincs mentség Sarapova számára. Dick Pound ezt egy londoni konferencián juttatta kifejezésre.

- Figyelembe kell venni, hogy a Meldoniumot terápiás célra nem használják hosszú távon. Akut kezelésre megfelel hetekig vagy hónapokig, de semmi esetre sem tíz évig, folyamatosan – közölte Pound.

Sarapovához hasonlóan, a grúz birkózó, Davit Modzmanasvili is Meldoniummal bukott meg egy ellenőrzésen. Az olimpiai ezüstérmesre életre szóló eltiltás vár, mert ez már a második doppingvétsége.