rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Általában betartják a tűzszünetet Szíriában


Szíria

Általában betartják a tűzszünetet Szíriában

Egymást vádolták a szíriai fegyvernyugvás megsértésével a szembenálló felek, ugyanakkor elismerték, hogy a szombaton életbe lépett tűzszünetet általában betartották.

Az orosz fegyveres erők közlése szerint az elmúlt 24 órában ellenzéki fegyveresek kilenc alkalommal sértették meg a tűzszünetet Szíriában.

Az ellenzék viszont arról számolt be, hogy Hama városában hatszor hajtottak végre támadást orosz harci gépek.

Szaúd-Arábia külügyminisztere, Adel al-Dzsubeir szintén az orosz és a szíriai kormányerőket vádolta a tűzszünet megsértésével.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni szervezet úgy tudja, hogy összecsapások voltak a szíriai kormányerők és iszlamista fegyveresek között is.

Amikor szünetelnek a harcok, a segélyszervezetek igyekeznek élelmiszert vinni a nélkülözőknek. Az ENSZ azt reméli, hogy a következő napokban 150 ezer embernek tudnak ételt adni.

A tűzszünetet az Egyesült Államok és Oroszország hozta tető alá, de az nem vonatkozik az Iszlám Állam terrorszervezet és az al-Kaidához kötődő an-Nuszra Front elleni támadásokra.

A szíriai kormány mellett több tucat felkelő szervezet is támogatja a fegyvernyugvást.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Lengyelország

Tömegtüntetések Lech Walesa mellett