rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Iráni választás: a tét, hogy megerősödik-e Hasszán Rohani elnök


Irán

Iráni választás: a tét, hogy megerősödik-e Hasszán Rohani elnök

A nagyhatalmakkal kötött atommegállapodás óta pénteken először tartanak parlamenti választást Iránban.

Amennyiben a Hasszán Rohani elnököt támogató reformisták és mérsékeltek nyernek, az megszilárdíthatja az államfő pozícióját. Ők a kampány során – a nemzetközi szankciók feloldása miatt – a gazdaság fejlődését ígérték.

- Az eddigi tapasztalatok alapján így működik egy reformista kormány. Szerencsére számos területen sikeresek voltunk, köztük gazdasági ügyekben. Folytatnánk ezt az utat – fogalmazott a reformisták vezetője, Mohammad-Reza Aref.

Az iráni parlament külpolitikai ügyekben nem dönthet, a gazdaság alakításába viszont beleszólhat. A konzervatívok szerint nem várható javulás, amennyiben a reformisták nyernek pénteken.

- Az ország egyik nagy problémája a gazdaság helyzete. A következő parlamentnek meg kell oldania ezt – hangoztatta a konzervatívok vezetője, Golam Ali Hadad Adel.

A parlamenti választás mellett a Szakértők Tanácsának tagjairól is döntenek. Ez a testület választja meg az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjét, az ajatolláhot.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Szíria

Körvonalazódik a tűzszünet Szíriában