rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Guillain-Barré-Strohl szindrómát is összefüggésbe hozzák a Zika-vírussal


világ

A Guillain-Barré-Strohl szindrómát is összefüggésbe hozzák a Zika-vírussal

Irtják az egyiptomi csípőszúnyogot az egész amerikai kontinensen, ahol délről északra haladva egy év alatt gyakorlatilag beterítette az összes országot Kanada és Chile kivételével.

Azon kívül, hogy agresszív és nagyot csíp, az a baj vele, hogy terjeszti a Zika-vírust (is), márpedig azt a tudósok most igen komoly kórképek kialakulásával kötik össze.

Kolumbiában, ahol mostanra több mint 20 ezer Zika-fertőzöttet tartanak nyilván, az egészségügyi miniszter már arról beszélt pénteken, hogy ez az eredetileg ártalmatlan kórokozó nemcsak a magzati korban kialakuló kisfejűségnek, hanem a Guillain-Barré-Strohl szindrómának is okozója lehet.

A miniszter azt mondta, hogy konkrétan három halálesetről van szó. Mindhárman ennek a bénulással járó szindrómának az áldozatai, és mindhármuk szervezetében kimutattták a Zika-vírust.

Arra tudományos bizonyíték egyelőre nincs, hogy a Zika-vírus kisfejűséget vagy Guillain-Barré-Strohl szindrómát okozna. Ahogyan azt sem tudni biztosan, hogy a spermában vagy a vizeletben lévő Zika-vírus érintkezéssel átadható-e.

A brazil államfő arról beszélt pénteken, hogy február közepén 220 ezer katonát, és rengeteg egészségügyi szakembert, járványügyi szakértőt mozgósítanak azért, hogy megfékezzék ennek a veszélyes vírusnak a terjedését.

Az egyiptomi csípőszúnyogról eddig úgy lehetett tudni, hogy az egyetlen terjesztője a Zika-vírusnak. A fertőzöttek 80 százalékának semmiféle tünete sincs, a többieknek enyhe lázat, fejfájást, kötőhártyagyulladást okoz.

Brazíliában körülbelül egy éve regisztrálnak megbetegedéseket. Ezzel párhuzamosan elkezdett meredeken emelkedni a kisfejűséggel világra jött újszülöttek száma: a 2014-es alig 150 esethez képest az elmúlt 12 hónapban majdnem négyezer kisbaba született ezzel a rendellenességgel Brazíliában.

Habár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is azt hangsúlyozza, hogy a kettő ok-okozati összefüggésére egyelőre csak közvetett bizonyítékok vannak, szakértői bizottsága a hét elején globális vészhelyzetet hirdetett.

A Zika-vírus mostanra 33 országban van jelen. Az első európai eseteket bő egy hete jelentették Nagy-Britanniából, Olaszországból, Hollandiából, Dániából, majd Spanyolországból is. Mindnyájan nem sokkal azután jelentkeztek orvosnál, hogy hazatértek Dél-Amerikából.

A gyanú, hogy az eredetileg Afrika és Ázsia egyenlítői vidékén honos Zika-vírus születési rendellenesség és bénulás hátterében is állhat, nagyon sok turistát távol tart idén a riói karneváltól. Az augusztusi olimpiára a brazil kormány egyelőre gondolni sem mer, habár az egészségügyi miniszter megállás nélkül hajtogatja, hogy addigra úrrá lesznek a helyzeten, sem a sportolóknak, sem a szurkolóknak nem eshet bajuk.

Az amúgy is mély válsággal küzdő Brazíliában a GDP 10 százalékát a turizmus adja.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Autókra dőlt egy óriás daru New Yorkban