rendkívüli hír

Mégsincs gazdasági szükségállapot Venezuelában

A venezuelai parlament leszavazta az elnök rendeletét a gazdasági szükségállapot bevezetéséről. Nicolás Maduro államfő a múlt héten azzal indokolta

Éppen ezt olvassa:

Mégsincs gazdasági szükségállapot Venezuelában

Betűméret Aa Aa

A venezuelai parlament leszavazta az elnök rendeletét a gazdasági szükségállapot bevezetéséről.

Nicolás Maduro államfő a múlt héten azzal indokolta a hatáskörének kibővítését lehetővé tevő rendeletet, hogy a helyzet katasztrofális a latin-amerikai országban.

- Ez a rendelet csak félelmet gerjeszt a kitermelőkben, a pénzügyi ellenőrzéseket, a bankszámlák befagyasztását és az állandó költségvetési kontrollt illetően. Ezzel megismétlődik az, ami évekig történt Venezuelában, és a mostani káoszhoz vezetett – magyarázta egy ellenzéki képviselő.

A néhai Hugo Chávez elnök szocialistái 17 év után elvesztették a többségüket a kongresszusban decemberben. Az elnök így most nem tudta keresztülvinni, hogy két hónapra kiterjeszthesse hatalmát.

- Sajnálom, hogy a nemzetgyűlésben többségben lévők hátat fordítanak az országnak. Ahelyett, hogy ebben a rendkívüli gazdasági helyzetben, ebben a bonyolult válságban, amikor nemzeti egységre van szükség, inkább a poltikai konfrontációt választották – mondta Nicolás Maduro.

Az olaj árának tartós esése egyre súlyosabb gondot okoz Venezuelának: nagy esélye van az államcsődnek és a hiperinfláció kialakulásának is.

Venezuela gazdasága 10 százalékkal esett tavaly. Az infláció 275 százalékos volt, és az IMF becslése szerint idén a 700 százalékot is elérheti.