rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Felcsillant a remény a líbiai rendezésre


Amerikai Egyesült Államok

Felcsillant a remény a líbiai rendezésre

Támogatásáról biztosította a líbiai nemzeti egységkormányt az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT)
szerdán hozott határozatában.

Az ország ENSZ-nagykövete azt közölte, hogy egyelőre nem kérnek nyugati katonai segítséget az Iszlám Állammal folytatott harchoz, és méltatta a határozatot:

- Ez az egyezmény az egyetlen remény az államhatalom visszaállítására, és annak biztosítására, hogy Líbia nem szűnik meg létezni mint egységes és független állam. Ez az egyetlen remény a káoszból kilépésre, és a vérontás megállítására, az egyetlen remény arra, hogy biztosítsuk a megbékélést és az egyetértést, az igazságot és a jogállamiságot.

A líbiai szemben álló felek a múlt héten kötöttek megállapodást egy nemzeti egységkormány megalakításáról. Líbia Moammer Kadhafi néhai diktátor 2011-es bukása után süllyedt káoszba.

Azóta több fegyveres csoport küzd az ország ellenőrzéséért, és Líbia egy kisebb részén megvetette lábát az Iszlám Állam is. Az országban jelenleg két kormány és két rivális parlament működik, az egyik a keleti Tobrukban, a másik, az iszlamisták irányítása alatt álló Általános Nemzeti Kongresszus (CGN) Tripoliban. A vezetőknek a békemegállapodás szerint 30 napon belül új, közös kabinetet kell alakítaniuk.