rendkívüli hír

Helyhatósági választások kezdődtek Ukrajnában

A Krím és a szakadár régiók lakossága nem szavaz.

Éppen ezt olvassa:

Helyhatósági választások kezdődtek Ukrajnában

Betűméret Aa Aa

Ukrajnában helyhatósági választásokat tartanak abban az országrészben, amelyet Kijev ellenőriz. Tehát a Krím-félsziget és a szakadár kelet-ukrajnai régiók nem vesznek részt a vasárnapi voksolásban.

Az új választójogi törvény próbára teszi a jelölteket Ukrajnában. A korábbinál jóval bonyolultabb, és a bejutási külszöböt is megemeli háromról öt százalékra.

A megyei, járási és városi tanácsok tagságáért csak pártok indulhatnak. A falvakban és községekben egyéni jelöltek vetélkednek egymással.

Azokban a városokban, ahol 90 ezernél többen szavazhatnak, kétfordulós lesz a polgármesterválasztás. Ha az első körben senki sem gyűjti be a voksok több mint felét, új fordulót hirdetnek. Ott az első körben legsikeresebb két jelölt mérkőzik meg egymással.

Egy kijevi asszony arra emlékeztetett, hogy az államfő, Petro Porosenko megválasztásakor szélesebb körű önrendelkezést ígért a helyhatóságoknak. Talán meg is kapják – tette hozzá, de megjegyezte azt is, hogy ő már nagyon sokszor szavazott, de most úgy érzi, hogy semmi sem múlik rajtuk, mármint a választókon. Szerinte ma kizárólag a pénz diktál Ukrajnában.

A két évvel ezelőtti kijevi tüntetéssorozat egyik vezére, a Németországból hazatért egykori bokszbajnok, Vitalij Klicskó most Kijev főpolgármestere, és 28 másik jelölt mellett újraindul a városvezetésért.

A két kelet-ukrajnai régióban, ahol eddig körülbelül 8 ezer halálos áldozatot szedett Kijev és az oroszbarát szeparatisták már másfél éve dúló harca, csak két települést ellenőriz a hadsereg. Az egyik a nagy kikötőváros, Mariupol, a másik az attól északkeletre fekvő Krasznoarmijszk. Se itt, se ott nem tartják meg a helyhatósági választásokat. Állítólag szabálytalanságok történtek.

Biztonsági okokra hivatkozva a frontvonalhoz közel eső 122 településen sem szavazhatnak helyi vezetőikről az ukránok vasárnap. Megfigyelők szerint ez azt jelzi, hogy a fegyverszünet törékeny Ukrajnában.