rendkívüli hír

Több mint 10 ezer menekültet várt hétfőn Németország

A menekülteket az érkezés után regisztrációs központokba viszik, és a következő napokban viszik tovább őket átmeneti szállásokra.

Éppen ezt olvassa:

Több mint 10 ezer menekültet várt hétfőn Németország

Betűméret Aa Aa

Németország több mint 10 ezer menekült érkezésére számított hétfőn.

Szívélyes üdvözlettel fogadták sokan a menekülteket, akik Ausztria felől érkeztek meg Münchenbe.

- Milyen Németországban lenni? – hangzott a riporteri kérdés.

- Boldogok vagyunk, Szíriából kellett eljönnünk – mondta egy menekült.

A németek közül sokan vesznek részt az üdvözlésen túl a segítségnyújtásban, adományokat adnak, vagy ellátóhelyeken önkéntesként dolgoznak.

A menekülteket az érkezés után regisztrációs központokba viszik, és a következő napokban viszik tovább őket átmeneti szállásokra.

Az önkéntesektől vizet, élelmiszert, higiéniai felszerelést és ruhát kapnak, és fontos az is, hogy legyen kivel váltani néhány szót, kérdezni, tájékozódni.

Az események annak köszönhetően alakultak így, hogy Bécs és Berlin jelezte, hogy kész a menekültek be- és átengedésére, illetve fogadására, amennyiben konfliktuszónából kér menedékjogot valaki.

A szívélyes fogadtatásával egyidőben egymást követték a menekültek szálláshelyei elleni szélsőséges támadások és gyújtogatások Németországban. Azok, akik ellenzik a menekültek befogadását, így akarják elriasztani Németországból az oda tartó menekülteket.

Baden-Württembergben öten sérültek meg, amikor tűz ütött ki egy menekülteknek kialakított szálláson.

A rendőrség közlése szerint körülbelül 80 ember lehetett a rottenbrugi épületben.

Egyelőre tisztázatlan a tűz oka, nyomozás vizsgálja a szándékos gyújtogatás lehetőségét.

  • A migrant boy gives thumbs-up in a registration centre at the main railway station in Dortmund, Germany September 6, 2015. REUTERS/Ina Fassbender

  • A migrant poses at a reception centre after he arrived with a train in Dortmund, Germany September 6, 2015. REUTERS/Ina Fassbender

  • A migrant girl smiles as she looks out through the window of a train bound for Munich via Vienna, at the railway station in Hegyeshalom, Hungary, September 7, 2015. REUTERS/Leonhard Foeger


  • Migrants board a train at the railway station in Nickelsdorf, Austria September 6, 2015. REUTERS/Leonhard Foeger

  • Migrants board a train at the railway station in Nickelsdorf, Austria September 6, 2015. REUTERS/Leonhard Foeger

  • Migrant children from Syria give thumbs-up as they arrive at the main railway station in Dortmund, Germany September 6, 2015. REUTERS/Ina Fassbender

  • Migrants look for clothes at a distribution centre with donated articles for daily use after their arrival with a train in Dortmund, Germany September 6, 2015. REUTERS/Ina Fassbender

  • Migrants are escorted by German police after they arrived by train to the main railway station in Munich, Germany September 6, 2015. REUTERS/Michael Dalder

  • A police officer points the way as migrants arrive by train at the main railway station in Munich, Germany September 7, 2015 REUTERS/Michaela Rehle

  • A volunteer gives a balloon to a migrant child at the railway station in Nickelsdorf,Austria September 6, 2015. REUTERS/Leonhard Foeger

  • Migrants wait to board buses to take them onwards to the train station, from the border crossing in Nickelsdorf, Austria September 6, 2015 REUTERS/Srdjan Zivulovic

  • A young girl blows soap bubbles as migrants wait to board buses to take them onwards to the train station, from the border crossing in Nickelsdorf, Austria September 6, 2015. REUTERS/Srdjan Zivulovic

  • Volunteers prepare water and supplies for distribution to migrants at the Austrian railway station of Nickelsdorf September 6, 2015. REUTERS/Leonhard Foeger

  • Well Wishers wave to migrants arriving at the main railway station in Dortmund, Germany September 6, 2015. REUTERS/Ina Fassbender