rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Derbent - 2000 év a kultúrák metszéspontjában


le mag

Derbent - 2000 év a kultúrák metszéspontjában

Együttműködésben a

Derbent az Oroszországi Föderáció legdélibb és egyben legrégebbi városa idén lett kétezer éves, ami kiváló alkalom a gyakran szociális problémákkal és a fegyveres szélsőségesekkel kapcsolatban emlegetett Dagesztáni Köztársaság lakói számára, hogy megünnepeljék gazdag kulturális és történelmi örökségüket.

Ezek a kövek egykoron egy cár szálláshelyéül szolgáló házhoz tartoztak. Amikor Nagy Péter a perzsa hadjáratban elfoglalta Derbent városát, palota helyett inkább egy szerény menedékhelyen hajtotta álomra fejét. Az épület aztán egyfajta kultikus hellyé vált.

- A 20. században azonban feledésbe merült. A szovjet időkben ez történt a legtöbb vallási vagy a cári birodalmi emlékművel – meséli Patimat Gamzatova művészettörténész. – Először kocsiszín, majd raktár, tábori kantin, végül lakóéület lett belőle, ahol olyan emberek éltek, akiknek fogalmuk sem volt a hely történelmi jelentőségéről. Úgy gondolom, hogy a restaurálással közelebb kerülhetünk Nagy Péter modernizációs elképzeléseihez.

Nagy Péter házát egy alapítvány segített felkutatni és helyreállítani. Az épület köré egy teljes múzeumkomplexumot emeltek, ahol művészeti kiállítások, kulturális rendezvények várják az érdeklődőket, a gyerekeknek pedig alkotótáborokat szerveznek.

- Nagyon fontos és sürgető feladat a fiatalok tájékoztatása mindenütt a világon, de különösen errefelé – mondja Polina Filippova, a PERI Alapítvány igazgatója. – Közismert, hogy hozzánk ijesztően közel múzeumokat és történelmi emlékhelyeket pusztítanak el. Alapvetően fontos számunkra, hogy megmutassuk, vannak más utak is, amelyek egy nyitott, toleráns és multikulturális világról szólnak. Nagyon szeretnénk ezzel a központtal hozzájárulni ehhez a célhoz.

Derbent komoly munkát ad az archeológusoknak. Az elmúlt ötezer évben különféle törzsek telepedtek le ezen a vidéken. Számos régészeti lelet tanúskodik a város kétezer évvel ezelőtti alapításáról, ahol a történelem folyamán egymást váltották a hódítók.

- Az ókorban és a középkorban Derbent hol egyik, hol másik országhoz tartozott. Volt, hogy a helybéli kaukázusi Albánia gyakorolta felette az uralmat, és volt, hogy a középkori nagy birodalmak, az Arab Kalifátus, az irániak vagy a törökök – mondja az Orosz Tudományos Akadémia dagesztáni közponjának vezető régésze.

A Kaszpi-tenger és a Kaukázus közötti stratégiai jelentőségű átjáró a kultúrák találkozási pontjává vált. Derbent városában békében élnek együtt a különféle vallási közösségek.

- Itt van a Juma-mecset – kertjében 700 éves platánfákkal -, amely az egyik legrégebbi mecset a világon, nem messze tőle pedig egy 19. században épült keresztény templom, de van egy zsinagógánk és egy ortodox templomunk is a város európai részén – magyarázza Ali Ibragyimov, a derbenti Állami Régészeti és Művészeti Múzeum igazgatója. – Itt, Derbentben sokféle vallást gyakorolhatnak az emberek. Városunkban a számos etnikai csoport a múlt évszázadban egy nagy családként egyesült. És hál’Istennek, jól élünk!

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

le mag

Ahol már harminc éve is levegőt lehetett venni: a szozopoli Apollonia Művészeti Fesztivál