rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Politikai válságot okozhat Görögországban a megállapodás


Görögország

Politikai válságot okozhat Görögországban a megállapodás

Időzítés, precizitás és összhang – ez adja az őrságváltás látványosságát az athéni parlament előtt. Odabenn is szüksége lesz katonáira a görög miniszterelnöknek, hiszen Alekszisz Ciprasz kormányára nagy nyomás nehezedik a megszorításokat régóta és nehezen tűrő görögök felől. Ők azért juttatták hatalomra a megszorításokat ellenző Sziriza pártot, hogy könnyebb legyen az átlagember élete.

- A megállapodás inkább recesszióra kényszeríti Görögországot, és az alacsony jövedelműek érzik meg leginkább a hatását., pont azok, akik a Szirizát támogatták. A miniszterelnök próbálta elkerülni ezt Brüsszelben, de nem járt sikerrel – mondta Charalambos Gotsis, gazdasági elemző.

- Ez a megállapodás az ősrobbanás erejével hat majd a görög politikára, de remélhetőleg a miniszterelnök az ellenzék segítségével úrrá lehet a helyzeten – mondta Angelos Koveos, politikai elemző.

Egyes elemzők véleménye szerint akár újra az urnák elé kényszerülhetnek a görögök. Ez az egyik lehetőség a három közül, amiket most a legtöbben valószínűsítenek. A második lehetőség egy nemzeti egységkormány alakítása, a harmadik pedig a Sziriza tagjainak arra késztetése, hogy másként politizáljanak.