rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

További forrásokat biztosít Washington az Iszlám Állam ellen


Irak

További forrásokat biztosít Washington az Iszlám Állam ellen

Újabb pénzügyi forrást biztosít az Egyesült Államok Irak számára. A Fehér Ház közlése szerint ezúttal kilencmillió dolláros humanitárius segélyt küldenek az országba. 2014 óta már több mint 400 millió dollárt kapott Irak Washingtontól.

A magát Iszlám Államnak nevező szervezet ellen harcoló iraki erőknek nem csak anyagi segítséget nyújt az Egyesült Államok. Barack Obama elnök szerdán jelentette be, hogy 450 katonát vezényelnek Irakba, akik Anbár tartományban, a takaddumi légi bázison szunnita törzsek harcosait fogják kiképezni. A síita milíciák szerint ez nem elegendő.

- Az amerikai erők a szárazföldön nem tudnak mit kezdeni az Iszlám Állammal. Az al-Kaidával sem tudtak 2006-2007 körül Ramadiban. A 450 katona sem jelent majd nagy segítséget – vélekedik Hadi al-Amiri, az egyik síita milícia vezetője.

Irakban több mint 3000 amerikai katonai teljesít szolgálatot, de elképzelhető, hogy a jövőben emelkedni fog a számuk. Martin Dempsey tábornok, az amerikai haderő vezérkari főnöke ugyanis azt mondta, hogy Washington újabb bázisok megépítését mérlegeli.