rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Orbán Viktor: a halálbüntetés kerüljön nemzeti hatáskörbe


Magyarország

Orbán Viktor: a halálbüntetés kerüljön nemzeti hatáskörbe

Orbán Viktor továbbra is napirenden szeretné tartani a halálbüntetés bevetését. Konkrétan nem foglalt állást pénteki rádióinterjújában, de szerinte a halábüntetés nagyobb biztonságot adhat az embereknek és a nemzeti szuverenítás védelmezőjeként próbálta igazolni a kaposvári trafikos gyilkosság utáni felvetését.

A kormányfő a rádióinterjúban azt mondta, első körben csak egy közvéleményt szeretne kialakítani arról, hogy a halálbüntetés bevezetése vagy be nem vezetése kerüljön vissza nemzetállami jogkörbe. Szerinte ezt elvették a nemzetállamoktól,
pedig erről minden országnak magának kellene dönteni.

A halálbüntetést 1990-ben az Alkotmánybíróság törölte el, 2004-ben pedig a parlament is szavazott a Római egyezmény megerősítéséről.
Orbán Viktor ötletét hangos kritika kísérte az Európai Parlament vitanapján.

Louis Michel korábbi belga külügyminiszter úgy érvelt, Orbán Viktor nem védelmez semmit és a halálbüntetésről szóló elindításával Magyarországot a történelem menetével szembe Szerinte a halálbüntetés soha nem éri el a célját, mert amennyiben az igazságszolgáltatás bűncselekményt követ el, nem lesz igazságos.

Barosso korábbi bizottsági elnök pedig az ATV-nek azt mondta, az unióban nem lehetséges a halálbüntetés visszaállítása, és tagjelöltként anno minden állam dönthetett erről.

Több elemző szerint Orbán Viktor is tudja, hogy a halálbüntetést nem lehet visszaállítani. Az ügy napirenden tartásával azonban támogatókat szerezhet a miniszterelnök, hiszen a legutóbbi adatok szerint Magyarországon a lakosság csaknem fele támogatja a halálbüntetés ismételt bevezetését. A kormányfő ezzel a lépésével ismét a magyar szuverenitás védelmezőjeként léphet fel.