rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Már felszállás után gond volt a lezuhant katonai géppel


Spanyolország

Már felszállás után gond volt a lezuhant katonai géppel

Négy ember meghalt Spanyolország déli részén, amikor lezuhant egy Airbus A400M katonai szállíótgép.

A Sevilla mellett bekövetkezett légikatasztrófának két súlyos sérültje van. Úgy tudni, a pilóta szinte rögtön a felszállás után jelezte, hogy valami gond van, megpróbált kényszerleszállást végrehajtani, ez azonban már nem sikerült.

A gépet nem a spanyol hadsereg működtette. Az Airbus később közleményt adott ki, miszerint Törökországnak szállították volna a repülőt.

A baleset utáni perceket, a szántóföldbe csapódott gép roncsaiból felszálló füstöt egy szemtanú mobiltelefonjával örökítette meg.

Az Airbus A400M típusa négy légcsavaros, felső szárnyas, közepes katonai szállító repülőgép.
Két támadó helikoptert vagy 116 katonát képes szállítani úgy, hogy harci körülmények között is manőverezhető marad. Ilyen gépet jelenleg Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Törökország használnak, de rendelt belőlük Belgium, Luxemburg, Malajzia és Spanyolország is.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Lengyelország

Elnökválasztás kezdődik Lengyelországban