rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Megrázó hetek a Gestapo lyoni börtönében - a túlélők mesélnek


Világ

Megrázó hetek a Gestapo lyoni börtönében - a túlélők mesélnek

Lyon Franciaország harmadik legnagyobb városa. A második világháborúban kulcsszerepet töltött be.

1940-ben a demarkációs vonal közelében lévő semleges övezetbe került, később az ellenállás központjává vált. A zóna 1942-es eltörlését követően a Vichy-Franciaország részévé vált, és a Gestapo egyik fontos szálláshelyévé alakult.

Az akkori sebek nehezen gyógyulnak. Azok, akik átélték a második világháború borzalmait, soha nem felejtenek. Sokan nagyon fiatalok voltak még akkor. Az Euronews interjút készített a most 79 éves Andrée Gaillarddal és a 86 éves Claude Bloch-sal, akik megjárták a Gestapo lyoni börténét.

Andrée Gaillard: Véletlenül tartóztattak le engem. Nyolc éves voltam. Az anyámat akkor fogták el, mert ellenálló volt. Csapdát állítottak neki. Ketten vártak ránk, egyikük egy fegyveres volt, a másiknál gránát volt. Azt hiszem meglepődtek, amikor megláttak egy nőt egy gyerekkel.

Claude Bloch: ’44 június 29-én tartóztattak le minket. Elvitt a Gestapo. A nagyapámat és az anyámat hallgatták ki. Először fél óráig tartott, majd háromszor negyed órára vitték őket. Egy óra múlva visszajött az anyám, és odasúgta: “megölték a nagyapádat”.

Andrée szülei és testvérei ellenállók voltak. A zsidó Claude 15 éves volt akkor. A lyoni Montluc börtönbe zárták őket. Több mint 8000-en vártak ott a sorsukra. A náci tisztek megkínozták a foglyokot, akiket egyébként is borzalmas körülmények között tartottak. A kivégzéseket nem ott hajtották végre, hanem pár kilométerrel arrébb, a még belvároshoz tartozó Avenue Berthelot-n.

Claude Bloch: Eljöttek értem, hogy egy zsidó barakkba vigyenek. Naponta egyszer adtak enni. Emeletes ágyakon aludtunk, melyek tele voltak poloskákkal. Rengetegen voltunk összezárva egy helyen.

Andrée Gaillard: Problémát jelentett, hogy hova tegyenek egy nőt és egy kisgyereket, akik nem zsidók. Végül a női részlegre kerültünk. Először láttam emeletes ágyat. Nem volt létra, és könnyen le lehetett esni. Anyám annyit mondott, hogy ez nem jó így, mert le fog esni a lánya.

Claude Bloch: Reggelente kinyílt az ajtó, és egy német tiszt állt ott. ABC-sorrendben szólította az embereket. Tudtuk, hogy mit jelent ez. Vagy csomaggal vagy anélkül kellett menni. Két ilyet láttam, akkor bőrönd nélkül mentek. Ez azt jelentette, hogy aznap lelövik őket.

Andrée Gaillard: Anyámat többször is kihallgatták. Amikor először elvitték, megkérdeztem a többi rabot, hogy hol van, és hogy eltegyem-e a vacsoráját. A többiek könyörület nélkül azt mondták, hogy ha visszatér, úgysem fog enni.

Claude Bloch: Sikolyokat hallottunk. A kutyák ugattak. Nem tudtunk, hol vagyunk. Ez akkor volt, amikor megérkeztünk Birkenauba. 15 éves voltam. Haboztam, hogy mit csináljak. Beálltam a nőkhöz, egy tiszt viszont durván visszalökött a férfiakhoz. Anyámmal elvesztettük egymást szem elől. Nem tudtuk, mit hoz a jövő. Utána soha többé nem láttam őt.

Andrée Gaillard: Anyámat Ravensbrückbe deportálták. ’45 júniusában tért vissza. Apámat Dachauba vitték, ott halt meg. Az egyik testvéremet Mauthausenbe deportálták. ’45 március 24-én ölték meg.

Claude Bloch: Egy dolog van, amit soha nem kapok vissza: elveszítettem az édesanyámat. Éjszakánként néha felébredek, és rá gondolok. Látom őt magam előtt. Nem tudok ettől a gondolattól szabadulni.

Andrée Gaillard: A gyerekkorom a montluc-i börtönben ért véget. Amikor kijöttem, már nem voltam gyerek.

ALL VIEWS

További hírek erről