rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Hét év egy kínai újságírónak államtitok kiszivárogtatásáért


Kína

Hét év egy kínai újságírónak államtitok kiszivárogtatásáért

Hét évre ítéltek egy újságírót Kínában, államtitok kiszivárogtatása miatt.

A 71 éves Kao Jűt tavaly áprilisban vették őrizetbe, a gyanú szerint illegálisan megszerzett egy titkos pártdokumentumot és annak másolatát egy külföldi honlap rendelkezésére bocsátotta.

- Megsértettem a törvényt, az állam érdekei ellen cselekedtem. Hibáztam, most bűnhődök – mondta egy tavalyi interjúban, később azonban közölte az ügyészekkel, hogy fiával zsarolták, ezért mondta, amit mondott.

- A mostani ítélet komoly aggodalmakat ébreszt bennünk az emberi jogvédők, újságírók és bloggerek kínai helyzetével kapcsolatban, hiszen látjuk: elítélik őket azért, mert hangot adnak véleményüknek, vagy mert egyszerűen tájékozódni akarnak – mondta Raphael Droszevszki, az EU politikai ügyekért felelős pekingi küldötte.

Kao Jű tárgyalása még tavaly novemberben lezajlott. Az újságíró egyébként dolgozott a China News Service hírügynökségnél és az Economics Weekly főszerkesztő-helyettese is volt.